Puzsér szégyene

„Grosswald álláspontja szerint jogilag nem kell szabályozni a holokauszt tagadását, mert akkor hinni vagy nemhinni lehet megtörténtében, és akkor vallást generálunk egy egyszerű tényből. Semmi szükség rá. Ráadásul ha sittel büntetjük a holokauszttagadót, akkor lehetőséget adunk neki arra, hogy mártírrá válhasson. Logikusnak tűnő gondolatsor, a darab végén az is kiderül, hogy Grosswald meg tudja-e győzni a bíróságot, zsidó barátait, családját, és a szélsőjobboldali aktivistákat.

Érdekes mellékszál az az önellentmondás, mely a darabban időről-időre felbukkan, hogy mennyire frusztráló lehet úgy nácinak lenni, hogy az ember elutasítja a holokauszt megtörténtét. Hiszen a holokauszt céljával nyilvánvalóan egyet kell értsen egy náci, megvalósulásának hiánya meg csak a Harmadik Birodalom bénaságára vezethető vissza. Most akkor Hitler balfasz volt, hogy még arra sem volt képes, hogy gázkamrákat létesítsen? Vagy mégis voltak gázkamrák? Ez az ellentmondás a való életben is előjön, ha az ember nácikkal kénytelen beszélni.

Ami negatívuma a műnek, hogy hiányzik belőle a szépirodalmi igényesség, nyelvezete száraz, szikár, lényegretörő. Ez igencsak meglepő FAM-tól. A darabot nehéz színpadon elképzelni, mert rengeteg rövid jelenet van benne. Talán nem is az volt a szerzők célja, hogy színpadra állítsák, hangulatában tévéjátékos forgatókönyvre emlékeztet.

A Puzsér-FAM könyv tragédiája, hogy a kortárs Magyarország pont a mindent átható történelmi traumák miatt nem fogja megérteni az üzenetét. Ez rossz hír, viszont nem szabad, hogy feledésbe merüljön, mert a jövő generációknak sokat fog segíteni, hogy megértsék, mi volt ez a zombulás így a 21. század hajnalán. Hiánypótló könyv A zsidók szégyene, a szólásszabadságról szól és a reménytelenségről. Érdemes elolvasni, el fog gondolkodtatni.”