Azért szemét dolog kommunistáznom (értsd: leírni az igazat), mert Kövér László „MSZMP-tag volt”

Puzsér Róbert Sancho Panzája, szalonspicc-értelmiségijéből lett utazóhala (kalauzhala) bedobta az érvek Napoleónját.


Puzsér Róbert Sancho Panzája, szalonspicc-értelmiségijéből lett utazóhala (kalauzhala) bedobta az érvek Napoleónját.


A gyarlóság mégoly impozáns tárházát felmutató NER az emberi térfogat határain belül működik. Ami szemben áll vele, annak viszont nincsenek tulajdonságai. Nem valamilyen, hanem semmilyen. Nem leírható. Üres. Győrffy Ákos írása.


Farkas Attila Márton, azaz FAM volt a Hotel Lentulai legfrissebb epizódjának vendége.


Nem akarom én ezt magyarázni, szálljunk le egymásról, főleg te rólunk.


Összemosta a bűn erkölcsi és a bűncselekmény jogi kategóriáját.


Ameddig Brüsszel sajtója meg a Farkas Attila Márton szélsőjobboldaliz bennünket, addig minden rendben van.


Nélküle már régen az EU tagállamainak sereghajtói lennénk a legtöbb területen!


„Vannak problémái, amelyek legalább annyira súlyosak vagy még súlyosabbak, de az nem tartozik senkire” – jelentette ki legutóbb Farkas Attila Márton író a publicistával közös műsorában.


Márpedig itt az utóbbi időben nem volt valódi verseny, csak egy pofozóbábunak használt látszatellenzék.


Az újságíró ironikusan megjegyezte: „minden bejött!”


Mondja az ellenzéki elemző.


Boldog megsemmisülést és teljes felejtést neki!


Szörnyek helyett Magyar Péter, ennyi. Kacsoh Dániel írása.


Miért? Mert ellenvélemények vagy alternatív vélemények is megjelennek benne.


Megszólalt a Puzsér–Dopeman-üzengetés kapcsán a közös ismerős.


Miről szól az idén kirobbant nagy eutanázia-vita? Miért nem tud „a ma embere” egyszerre két borzalom miatt búslakodni? Melyek 2023 legfontosabb könyvei? Kik azok a „filozófiai zombik”? Nagyinterjúnk.

Az antiszemita az a jobboldali.

Na csak eljutottak oda, ami eleve beléjük volt kódolva.


„Külszíni fejtéssel kitermelhető a jobbágyság a magyarságból” – vonta le a következtetést a különböző nemzetfogalmak értelmezését követően a kritikus.


A kritikus párhuzamot vont a zenei ízlés és a politika között.
