A Tisza iránti lelkesedés lényege, logikája nagyjából a következő: teljesen mindegy, kicsoda és milyen ember Magyar Péter

Nyitókép: MTI/Purger Tamás

„A Tisza iránti lelkesedés lényege, logikája nagyjából a következő: teljesen mindegy, kicsoda is, és milyen ember Magyar Péter. Csak valaki döccentse már meg a kétharmadot, és ez a fazon láthatólag sikerrel indul ebben, szemben a korábbi kísérletekkel. Mindegy, van e ideológia, s ha van, micsoda, vagy mi a program. Legyen a legminimálisabb: nem akarunk illiberális kleptokrácia, vagy hűbéri uradalom lenni, főleg nem keleti mintára és keleti hátszéllel. Vagy legalább ne ezek legyenek, vagy legyen más is, mert megfulladunk.

A Tisza iránti lelkesedőknek csak egy része erősen elkötelezett, sokan inkább úgy vannak vele, hogy normális esetben számos dolgot lehetne hiányolni, számonkérni és kritizálni egy ilyen formáción, leginkább a vezetőjén, ahogyan normális esetben is arra szavazunk, aminek a programjával vagy az elveivel legalább részben egyetértünk. Csakhogy itt és most nincs normális eset. Normális eset az, amikor van választék, vagy legalább valami valódi verseny, akár a szarok közt is. Valami ellensúlya a hatalomnak. Mert ha még a szarok is versenyeznek, valamiféle kontrollt az is képez az épp kormányon lévők fölött.

Márpedig itt az utóbbi időben nem volt valódi verseny, csak egy pofozóbábunak használt látszatellenzék. Itt most egy látens (vagy de facto) egypártrendszer van, egy fékeket és ellensúlyokat kikapcsoló, a teljes intézményrendszert megszálló, a teljes állami vagyon felett diszponáló, azt kvázi magánvagyonként kezelő, a közszolgálati médiát pártmédiaként használó, korlátlan hatalmú, betontömbszerűen összezáró állampárt, ill. pártállam. És ha komolyan vesszük a »szuverenitásvédelmet«, olybá tűnik, hogy lassan az ellenzéki média is ostrom alá kerül.

Meg aztán egy ilyen elvadult, elbarbárosodott közéletben egy nem Magyar Péter-szerű, nem ilyen »vehemens« (nevezzük így) figurának esélye sincs labdába rúgni. Pont ő, pont egy ilyen figura most a helyzet embere.

A remény, illetve az utolsó esély, hogy a Tisza megdöccentheti a NER-t, és ha a NER megdöccen (talán, jó esetben), lesz egy átmeneti helyzet, egy lazulás, egy szabadabb levegő, valami verseny, még akkor is, ha akár két NER versenyezne, mert a monopolhelyzet megszűnte alapja lehet egy majdani demokratikusabb közéletnek, amikor már (talán) nem kell orrbefogva szavazni, és programokra, elvekre is telik majd, mert felszínre kerül a társadalomban egy halom elfojtott indulat, vágy, elképzelés, törekvés.”