Valami bűzlik Ausztriában

„A szerzőpáros azért fogott bele a kockázatos vállalkozásba, mert úgy vélik, a holokauszt-feldolgozásról szinte nem is esik szó. Alig született mű, amely ezt a témakört dolgozná fel. Történik ez valószínűleg éppen azért, mert nem sikerült. Ha valaki úgy gondolná, hogy a sebek folytonos feltépése, a jelenben való, egymás elleni uszítás, vagy gyűlölködés, a néhol szélsőjobboldaliakat meghazudtoló módon agresszív antifasiszta megnyilvánulások, javítanak a helyzeten, akkor jelzik, hogy nem. Ezek csak egyre mélyebbre ássák a jelen kor emberét. Pedig – és ez már a saját véleményem – amíg a huszadik század árnyékában élünk, nem nyithatunk utat egy olyan huszonegyediknek, amely nem követi majd el a régi hibákat és bűnöket. (…)

Egy jogállamban, gondolataiért és könyveiért első fokon börtönre ítélt történészt, egy antifasiszták és neonácik egymásba érő, kegyetlen őrlőgépet alkotó, agresszív fogaskerekek között felmorzsolt, szabadságban hívő jogvédőt, és egy egymással folytonosan háborúban álló, sajátjától eltérő véleményt kiirtani kívánó oldalak alkotta osztrák társadalmat látva csukjuk be a könyv hátsó borítóját: nem lettünk okosabbak. Pontosabban: Ausztria társadalma nem lett okosabb. Pedig itt volt egy ügy, amely megváltoztathatta volna az osztrák sorsot. Amely megmutathatta volna: a szélsőséget nem a másik szélsőség képes legyőzni: hadüzenet, békét, az emberiség fennállása óta nem szült. És hogy mi hiányzott? Egy egészen apró részlet: a másik meghallgatása és legalább a kísérlettétel arra, hogy megértsük, mit miért tesz. Valódi szégyen, ami történt.

Bennem, azóta is csak egyetlen, arcpirító mondat zakatol - itt, a kis magyar valóságban -, minden alkalommal, amikor csak meglátom a borítóképet: ezek az osztrákok, valamit nagyon elrontanak.”