Bibó István és az 1956-os forradalom

„Bibó 4-én biztonságba helyezte családját az apósánál, és a Nagy Imre majd Tildy Zoltán titkárságáról érkező hívásoknak eleget téve a Parlamentbe ment. Ott úgy értesült, hogy a miniszterelnök a szovjet követségre távozott, ahonnan nem tért vissza. Bibó meg volt győződve róla, hogy Nagy Imrét és társait lefogták, s Tildyék cselekvésképtelenségét látva úgy döntött, megpróbál tenni valamit. Átment az amerikai nagykövetségre, ahol a magyar kormány nevében átiratot intézett az Egyesült Államok kormányához. Ebben kérte Washingtont, hogy fejtsen ki politikai nyomást Magyarország érdekében.

Visszatérve a Parlamentbe Bibó – továbbra is abban a hitben, hogy Nagy Imrét és kíséretét fogva tartják, Tildy Zoltán pedig paktumot kötött az időközben megérkező szovjetekkel – bevette magát a Minisztertanács egyik irodájába, hogy helyt álljon a kormány helyett. Ekkorra már a katonák az épületet ellenőrzés alá vonták, a korábban ott tartózkodó civilek és a kormány megmaradt tagjai pedig távoztak. Bibó ott maradt, és megfogalmazta a magyaroknak és a világ közvéleményének szóló kiáltványát. Ebben tiltakozott a forradalom fasiszta, restaurációs ellenforradalomként való beállítása ellen; és deklarálta, hogy a nép a függetlenség, a szabadság és a demokrácia megvalósítása érdekében cselekedett, azért, hogy a szovjet katonai erők távozzanak, és hogy megszüntessék a kommunista párt egyeduralmát. A gazdaság terén ugyanakkor szükségesnek tartotta néhány szocialista vívmány megőrzését. A szovjetek által behozandó bábkormány ellen passzív ellenállásra és sztrájkra szólította fel a lakosságot, továbbá kérte a világ közvéleményét és az ENSZ-et, hogy erkölcsileg és politikailag támogassák a forradalmat.

Az írást Bibó néhány újságírónak, valamint az angol, francia és amerikai követségeknek telefonon beolvasta, majd egy új kibontakozási tervet kezdett fogalmazni. A Parlamentet november 6-án hagyta el, de megkezdett tervezetén ezután is tovább dolgozott. A tervezetet a még működő pártok, szervezetek és a sztrájkok során létrejött munkástanácsok – kis módosítással – egységesen magukévá tették. Az írást Göncz Árpád segítségével december elején a forradalmi szervezetek nevében eljuttatta az indiai kormányhoz, amely azt a szovjet vezetőség felé közvetítette; de onnan már nem érkezett rá válasz. 1957 első hónapjaiban Bibó – sejtvén, hogy korábbi tevékenysége miatt le fogják tartóztatni – Magyarország helyzete és a világhelyzet című tanulmányában megírta a forradalom történeti és politikai vonatkozásait. Írását külföldre juttatta, hogy azt egy semleges ország lapjában közöljék. A tanulmányt a bécsi Die Presse adta közre.

Bibó Istvánt 1957. május 23-án letartóztatták, a Legfelsőbb Bíróság pedig 1958. augusztus 2-án életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a per másodrendű vádlottjával, Göncz Árpáddal együtt. 1963-ban az általános amnesztiával kiszabadult, majd nyugdíjazásáig a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárában dolgozott. Szabadulása után – észlelvén azt az abszurd állapotot, hogy ugyanazon amnesztiarendelet eltérő értelmezése miatt Göncz Árpádot és Regéczy Nagy Lászlót még fogva tartják – közben járt azért, hogy őket is szabadon engedjék.”