Exportdzsihád – mit tud tenni a Nyugat?

Noha igazi céljuk a megfélemlítés, az Iszlám Állam (IÁ) nyugati terroristái nagy szívességet tesznek a nyugati kormányoknak és nemzetbiztonsági szolgálatoknak. A lefejezésekről, brutális kivégzésekről készített videóikkal leveszik a nyugati politikusok és hatóságok válláról a legnagyobb terhet: a közvélemény meggyőzésének feladatát.

Emészthetetlen felvételek

Hogy a Szíriában és Irakban harcoló európai dzsihádisták a frontról hazatérve biztonsági kockázatot jelenhetnek, azt már évek óta tudni lehetett. A probléma az Iszlám Állam kalifátusának júniusi kikiáltása óta azonban átlépte a nyugati közvélemény, a hatóságok és a politikusok ingerküszöbét. A figyelem egyik oka, hogy a nyugati dzsihádisták helyi társaikhoz képest jobban és szívesebben használják a közösségi médiát. Noha az interneten szép számmal akadnak a Kalifátust pozitív fényben feltüntetni kívánó propagandavideók, a felvételek többsége olyan véres vagy egyéb módon extrém jelenet, mely megüli a nyugati emberek gyomrát.

Májusban egy magát Abu Muhádzsir-nak nevező amerikai állampolgár öngyilkos merénylet előtti búcsúvideója járta meg a világhálót. Augusztus elején olyan felvételek jelentek meg, melyen a Sidney külvárosából érkező dzsihádista, Khaled Sharrouf hét éves fia kezébe adja egy levágott szír kormánykatona fejét. Legutóbb pedig az amerikai újságíró, James Foley brutális lefejezéséről készült videó járta be a világot. A legnagyobb döbbenetet azonban nem is a kegyetlen kivégzés, hanem sokkal inkább az a tény keltette, hogy azt egy kelet-londoni dialektust beszélő maszkos férfi hajtotta végre, rávilágítva ezzel arra, hogy a Nyugatnak talán minden eddiginél komolyabb biztonsági kockázatokkal kell számolnia.

Át nem gondolt hatások

Az exhibicionista dzsihádisták felvételeikkel – noha félelmet próbálnak kelteni – valójában szívességet tesznek a nyugati kormányoknak és társadalmaknak. Rémtetteik nyomán így ugyanis olyan radikális, de hatékony politikai lépések is legitimitást nyernek, melyek korábban ellenkezést válthattak volna ki a közvéleményből. A brit jogalkotók már ki is dolgozták a törvényi kereteket arra, miként vonhatják meg az állampolgárságot a Szíriában harcoló polgáraiktól. Hasonló tervezeteken dolgoznak Ausztráliában, Franciaországban és Hollandiában is.

Mivel az állampolgárság megvonása – nemzetközi jog értelmében – csakis kettős állampolgárságú személyeknél kivitelezhető, ezért azokat a hazatérőket, akik nem rendelkeznek más állampolgársággal Franciaországban és Hollandia immáron automatikusan vád alá helyezik, Nagy-Britanniában pedig olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, mely értelmében a külföldön terrorcselekményeket elkövetőket úgy büntetik, mintha brit földön hajtották volna végre tettüket. A merénylő így akár életfogytiglani szabadságvesztést kaphat. David Cameron emellett úgy nyilatkozott: a harcot az IÁ helyi szószólóira, támogatóira, jelképeinek használóira is ki kell terjeszteni.

Növekvő titkosszolgálati erőtér

Az IÁ dzsihádistái a nyugati titkosszolgálatoknak is szívességet tesznek. Tény, hogy a jó titkosszolgálat az, amelyik észrevétlen: sem működését sem annak hiányát nem érzik a polgárok. A nyugat-európai szolgálatok eredményességét a tények bizonyítják: Nagy-Britanniában a 2005. júliusi londoni robbantások óta nem történt hasonló merénylet. Franciaországban, Németországban, sőt az európai szalafizmus egyik erődjének tartott Hollandiában pedig még egyáltalán nem volt terrortámadás. A 2012-ben francia katonákra és zsidó civilekre vadászó Toulousi merénylőhöz, valamint a 2013 márciusában egy brit katonát macsétével lekaszaboló londoni gyilkoshoz hasonló magányos farkasok kiszűrése már más tészta. Ezek kivédésére sem eszköze, sem pedig kapacitása nincs a szolgálatoknak. Ráadásul hasonló elkövetők etnikumtól, felekezettől és ideológiától függetlenül bárhol előfordulhatnak. A nyugati közvélemény és politikusok túlzott biztonságérzete nyomán a titkosszolgálatok már-már feleslegesnek tűnhettek.

A Wikileaks-ügy és az NSA botrányai nyomán ráadásul a közvélemény bizalma erősen megingott a szolgálatok irányában, azok működésében saját szabadságuk, privát szférájuk fenyegetettségét látják. Ezért a nyugati kormányok, ha megszorításokra kényszerülnek, már hamarabb vonnak el pénzt a szolgálatoktól, mint az oktatástól vagy az egészségügytől. A brit kormány az MI5 és MI6 büdzséjét 2011 júliusában 11,3 százalékkal nyeste meg, 2013 áprilisában pedig újabb megszorításokat jelentett be. Hollandiában az év első felében 70 millió euróval rövidítették meg az AIVD költségvetését, a 2013-as hágai kormány tervei szerint pedig négy év alatt harmadával kívánnák csökkenteni a szolgálatok méretét, mely leépítés kétszáz ember elbocsátását eredményezné.

A hazatérő dzsihádisták azonban újra legitimitást adnak a titkosszolgálatoknak. A szervezetek vezetőinek médianyilatkozataiból kitűnik, hogy ki is használják a lehetőséget. A holland és brit titkosszolgálati vezetők nyilatkozataikban több ízben kifejtették, hogy a megszorítások szervezeteik hatékonyságát veszélyeztetik. Nem összeesküvés-elmélet azt feltételezni, hogy az IÁ soraiban a Nyugat minden, magára valamit adó titkosszolgálatának vannak téglái, sőt, az sem kizárható, hogy név szerint tudják, kik harcolnak a szervezet kötelékében. Valószínűsíthető viszont, hogy a szolgálatok részben műveleti megfontolásokból, részben pedig önnön pozíciójuk erősítése miatt nem kötik a sajtó és közvélemény orrára a részleteket. A sajtó értesüléseit – mint például azt a június 20-ai hírt, miszerint már legalább kétszázötven dzsihádista szállingózott vissza a Nagy-Britanniába – a titkosszolgálatok nem erősítik meg, de nem is cáfolják. Mindenesetre beszédes tény, hogy elmúlt hónapokban több brit és holland politikus és elemző bírálta a szolgálatokat érintő megszorításokat, melyek állítólag megnehezítik a belföldi és hazatérő radikálisok megfigyelését.

Hatás a mérsékelt muszlimokra

Az Iszlám Állam olyan, mint a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás: állásfoglalásra kényszeríti a nyugati muszlim közösségeket. Nem meglepő, hogy a terrorszervezet legnagyobb ellenzői éppen Európa mérsékelt muszlimai közül kerülnek ki, akik rosszul élik meg az ilyenkor legitimen felszínre törő iszlámellenességet. James Foley lefejezét követően Richard Barrett, az MI6 terrorista-elleni műveletvezetője egy interjúban elmondta: a tényleges és potenciális radikálisokról maguktól a muszlim közösségek tagjaitól érkezik a legtöbb bejelentés. Az IÁ nyomán körvonalazódó társadalmi diskurzus lehetőséget kínál Európa muszlimjainak arra, hogy a közvélemény érdeklődését kihasználva megmutassák a világnak valódi arcukat, a politikusoknak pedig arra, hogy jószándékukról biztosítsák őket. Utóbbi különösen fontos, hiszen fenn áll a veszélye annak, hogy Nyugat radikális muszlimjai az „iszlám elleni háborúként” állítsák be az Iszlám Állam elleni támadásokat, ezzel radikalizálva az arra fogékonyakat.

Nem kizárható az sem, hogy muszlim fiatalok körében olyan romantikus kultusz alakuljon ki az IÁ körül, mint amilyen egykor a Nyugat balosai körében alakult ki a Franco ellen küzdő külföldi katonák, vagy pár évtizeddel később a latin-amerikai gerillák irányában. Mint ahogy azonban Che Guevara nyugati tisztelői közt is jelentéktelen volt azok száma, akik végül valóban fegyvert fogtak, úgy az IÁ szimpatizánsai közt is elenyésző a potenciális dzsihádisták száma. Az ő kiszűrésük pedig megoldható titkosszolgálati eszközökkel.

A legérzékenyebb pont

Ami a legnehezebb kérdés: miként kezelje a Nyugat azon fiatalokat, akik a közeljövőben az Iszlám Állam soraihoz kívánnak csatlakozni? A kapuk totális bezárása, vagy ellenőrzött szelepek nyitva tartás-e a jobb megoldás? A kérdésekre nehéz válaszolni. Előbbi esetben a kormányok megakadályozhatnák, hogy radikális fiatalok gyilkológépekké váljanak, utóbbival azonban lehetőség nyílna megszabadulni a társadalomra veszélyes elemektől. Kizárólag praktikussági megfontolásokból, utóbbi mellett szól a tapasztalat, miszerint a nyugati közvélemény hamarabb továbbsiklik a kontinensen kívüli tragédiák, mint a helyi konfliktusok és tragédiák felett. (Jó példa erre az, amikor 2010 szeptemberében egy felvétel került nyilvánosságra, melyen a líbiai parti őrség egy 2009-es Rómával kötött államközi megállapodás keretében éles lőszerrel tüzelt menekülteket szállító hajóra. Noha az olasz baloldali sajtó felkapta az ügyet, abból még akkor sem lett igazi botrány, amikor kiderült, hogy egy bevett gyakorlatról volt szó. Összehasonlításként, mikor 2013 októberében az olasz Lampedusa partjainál elsüllyedt egy illegális migránsokat szállító hajó, Olaszország nemzeti gyásznapot hirdettek és az Európai Unió miniszterei rendkívüli ülésen tárgyalták az ügyet.)
A lefejezéseket, tömeges kivégzéseket bemutató videók és a nyugati sajtó által is erősített pánik nyomán a nyugati közvélemény aligha bánná, ha az amerikai légierő a kurd peshmergával karöltve helyben oldaná meg a problémát. Valószínűleg az sem váltana ki ellenkezést, ha a Törökországon keresztül hazaszállingózni próbáló terroristák titkos CIA börtönök magáncelláiban végeznék.

Sayfo Omar

(Az írás eredetileg a Magyar Demokrata 2014. augusztus 27-i számában jelent meg.)