A lengyel lehallgatási botrány külügyi vonalon gyűrűzik tovább

„Bár minden bizonnyal hamarosan ki fog derülni, hogy Sikorski szavai alapvetően nem voltak Egyesült Államok ellenesek (amerikai feleséggel talán nehéz is lenne), mégis, jó lenne hinni, ahogy azt párszor már én magam megírtam, hogy léteznek a kontinensen olyan euroatlanti realisták, akik nem csak a NATO-ban és Amerikában látják biztonságunk és fejlődésünk zálogát, hanem saját magunkban. Nem kérdés persze, hogy Oroszország árnyékában az EU-nak és tagállamainak fontos szövetségekben gondolkodniuk. Főleg olyanokban, mint az USA vezette NATO, amely nem csak azért lényeges, mert a hidegháborúban már bizonyított, hanem azért, mert Európa és az Egyesült Államok ezer és ezer szállal kötődik a másikhoz, és ezt soha semmilyen új együttműködés nem írhatja felül. Érzésem szerint azonban sokan, kiemelten a régiónkból származó politikusok és értelmiségiek, tévedésben élnek, amikor az oroszokkal szemben kizárólag a NATO-tól várnak segítséget, mivel az nem jön magától. Egyfelől, mert az EU országainak nagy része (pl. Magyarország) potyautas NATO-tag, amennyiben elvár minden előjogot, de a minimálisat (GDP 2 százalékának hadseregre fordítása) sem teljesíti cserébe – így addig felesleges obamai elköteleződést várni, amíg Amerika fizet mindent. Másfelől, mert effektív oroszokkal szembeni büntetőszankciókban képtelenek megállapodni a tagállamok, mindenki a saját érdekeit nézi, előre senki sem tekint – nem csoda, hogy Putyin ma ugyanúgy piszkálja Ukrajnát, mint eddig bármikor, tulajdonképpen rajtunk nevet. A jövő célja ezek értelmében nem lehet más, mint (hosszú távon) tagállami szinten növelni a védelmi kiadásokat, teljesíteni legalább NATO elvárásaink egy részét, felállítani végre egy közös, gyors bevetésekre alkalmas EU katonai alakulatot, és megtanulni kezelni a saját házunk táján felmerülő problémáinkat. És ha ezek megvannak, akkor a NATO mellett törekedni kell egy saját uniós védelmi szervezet felépítésére, mert ma már nem 1945-öt írunk, úgyhogy ideje lenne leszoknunk az USA mániánkról.

Ha ez sikerülni fog, akkor nem csak az EU lesz sokkal erősebb, de az Egyesült Államok is nyerni fog egy befolyásos barátot. Ma ugyanis az EU nem meghatározó világpolitikai aktor, nem valós ellenfele Oroszországnak, mert nincs valós akarata, és nincsen semmilyen hiteles, jövőbeli külpolitikai terve – illetve van terve, még pedig az, hogy ő lesz az új Belgium. Sajnos jó úton halad.”