A politika íratlan törvényei

Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. 

Ezt ha nem érted, 

Szánts és vess; s hagyjad másnak az áldozatot'.  
(Kazinczy Ferenc: A nagy titok)  

Ahogy haladunk beljebb a XXI. századba, egyre több közélet iránt érdeklődő emberben okoznak kisebb-nagyobb csalódást korunk politikusai. Egyaránt igaz ez a Lajtán innen és túl. Azt is mondhatom, már tömeges mérteket öltött a kiábrándultság a politika iránt. Különösen a választások idején erősödnek fel a csalódás hullámai. A kétezer év alatt kikristályosodott európai (ma már transzatlanti) értékrend már nem mérce, nem iránytű. A pillanatnyi vélt, vagy valós érdekek diktálnak a szerencselovagoknak. A magasztos eszmék vezérelte küldetéstudat, a haza és a választópolgárok szolgálata ma már fehér hollónak számít.  

A politika gyakorlásának vannak írott és íratlan törvényei. A jogszabályokba foglalt előírásokat többnyire igyekeznek betartani kortársaink is, de az íratlan törvények általában senkit nem érdekelnek. Pedig nem ismeretük és be nem tartásuk sokszor visszaütnek felelőtlen megsértőikre. Induljunk el a magyar politikatörténet bölcsőjétől, a reformkortól. Kazinczy Ferenc nagy bölcsessége Jót s jól! az élet minden területén elfogadandó tanács azoknak, akik a köz érdekében kívánnak tevékenykedni a művészettől kezdve a tudományig. A politikusok számára pedig egyenesen törvény. Nem elég jót akarni, de jól is kell megvalósítani. Aki nem tartja be ezeket az íratlan törvényeket, ne menjen politikusnak, jobb, ha más foglalkozás után néz. Ezt üzeni Kazinczy a reformkorból.  

A második íratlan törvény (ami első is lehetne) így szól: mindig az első a köz szolgálata! A haza, a régió, a település, a magyar emberek képviselete és szolgálata. Utána jöhet csak a párt, a szűkebb csoport vagy a személyes érdek. 

Harmadik: Deák Ferenc egymondatos sajtótörvénye adaptálva: hazudni nem szabad! Nem csak azért, mert régi magyar bölcsesség szerint hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát. De a hazugság tettenérése után a politikus örökre elveszíti hitelességét. Utána már nem adnak hitelt a szavának. Ugyanakkor kitérni a válasz elől egy kényes kérdés esetében, vagy mellébeszélni, sokszor elkerülhetetlen és megengedett.  

Negyedik: nem elég jól dolgozni, azt láttatni is kell! A politikában (de a mai világban máshol sem nagyon) nem állja meg a helyét az a vélekedés, hogy jó bornak nem kell cégér. Igenis kell, hirdetni kell, láttatni kell, hogy milyen eredménye van a munkánknak. A választópolgárban csak így tudatosodik, hogy jól dolgoztunk. Mert régi igazság az, hogy a jót könnyű megszokni, a rosszon meg „természetesen” fennakadunk. Az első Orbán kormány (is) jól dolgozott, de a Fidesz 2002-ben elkövette azt a nagy hibát, hogy a „jó bornak nem kell cégér” politikában hamis tudatával képletesen hátradőlt a karosszékben a választási kampányban. El is veszítették, és jött az ország és nemzet rombolás. A közvélemény nem a tényekre, hanem az adott pillanatban elé vetített képekre és történetekre reagál. 

Ötödik: nincsenek örök barátok vagy ellenségek, csak pillanatnyi érdekek. (Kivételek persze lehetnek, de azok csak erősítik a szabályt.) Az érdekek határozzák meg a kapcsolatokat. Az érdekeket természetesen az elfogadott értékrenddel (ha van ilyen) összhangban fogalmazzák meg. Ami ma közös cél, holnap érdekellentét forrása lehet. A politikai barátság addig tart, amíg az érdekek egy irányba mutatnak. A mai szövetséges holnap vetélytárs lehet, és fordítva. 

Hatodik: Aki információt birtokol, hatalmat birtokol. Az információ – különösen a stratégiai vagy titkos – az egyik legfontosabb politikai valuta. Aki előbb tud valamit, előbb tud reagálni, dönteni, és ez meghatározó előnyt jelent.  

Hetedik: A látszat gyakran fontosabb, mint a valóság. A politikában a percepció, a közvélemény képe sokszor többet számít, mint a tényleges eredmények. Egy politikus sokszor jobban jár, ha irányítja a narratívát, mintha a valóságot akarja megváltoztatni. A nép nem emlékszik mindenre, csak amit pillanatnyilag érez és lát. Ezt főleg a választásoknál kell figyelembe venni.  

Nyolcadik: A kompromisszum nem gyengeség, hanem túlélési stratégia.  
A politikában ritkán lehet egyszerre mindent és mindenkit megnyerni. Aki nem hajlandó kompromisszumra, az hosszú távon elszigetelődhet és veszíthet. Aki mindent akar, végül mindent elveszít. A bölcs politikus tudja, mikor kell engedni, hogy később győzhessen, elérhesse a célját. Például Bethlen István miniszterelnökként a húszas években felismerte, hogy a Trianon utáni ország csak kompromisszumokkal stabilizálható: a kisgazdákkal, a keresztény pártokkal, a nagybirtokosokkal és a szociáldemokratákkal is összefogott. A kompromisszum nem gyengeség, hanem stratégiai türelem. 

Kilencedik: A botrány nem az, ami történik, hanem ahogyan kezelik. Egy politikai botrány gyakran nem az eseményből fakad, hanem abból, hogy hogyan reagálnak rá. A gyors, következetes válságkezelés többet ér, mint a tagadás. A legtöbb politikust nem a hibája buktatja meg, hanem a rossz válságkezelés. Az őszinte beismerés gyakran erősebb, mint a tagadás. 

Tizedik: A politikában az időzítés meghatározóan fontos. Egy jó ötlet is elbukhat, ha rosszkor hozzák elő. A siker kulcsa sokszor nem az ötletben, hanem a megfelelő pillanat eltalálásában rejlik. A mai politikában az időzítés már kommunikációs fegyver: mikor szivárog ki egy hír, mikor indul egy kampány, mikor és meddig hallgatnak el valamit – ezek mind időzített stratégiák. 

Tizenegyedik: A lojalitás addig tart, amíg hasznos. A politikai lojalitás ritkán szól valódi hűségről, inkább kölcsönös előnyökről. Amint az egyik fél már nem tud hasznot hozni a másiknak, a kapcsolat véget ér(het). 

Tizenkettedik: Mindig legyen történeted. A politikusnak mindig kell, hogy legyen egy meggyőző narratívája önmagáról és tetteiről. Aki nem meséli el a saját történetét, arról mások fognak történetet írni, és nem biztos, hogy kedvezőbbet. 

Sorsdöntő országgyűlési választások közelednek. Kívánatos lenne, ha a politika íratlan törvényeit betartanák a régi és új politikusok, köztük a következő Parlament leendő képviselői. Az általam megfogalmazott 12 törvény egy része az egész társadalom javát szolgálja, a többi pedig személyes érdeket képvisel. Tehát mindenki jól járna. Ugyanakkor végre mindenkiben tudatosítani kell, a politika a lehetőségek tudománya. Bibó István ezt így fejezte ki: „A politika a cselekvés művészete korlátok között.”  

A szerző volt országgyűlési képviselő.

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP