A Beneš-dekrétumok árnyéka

„A szlovák parlament megszavazta azt a törvénycsomagot, amely a Büntető törvénykönyv módosításával a második világháborút követő jogi rendezés megkérdőjelezésének büntethetőségét vezeti be. A szavazás ténye nyilvános.

Ez a helyzet ugyan jogtechnikai kérdésként is értelmezhető lenne, de felvidéki magyarként ezt a témát soha nem tudtuk és nem is tudjuk érzelmek nélkül szemlélni. A Beneš-dekrétumok ugyanis nem csupán egy történelmi dokumentumgyűjteményt jelentenek, hanem romokba döntött családtörténeteket, megalázó kitelepítéseket és kisemmizéseket, az otthon biztonságának árnyékát, becsületünk elvesztését, és egy olyan trauma továbbélését, amellyel generációk sorát nyomorították meg az elmúlt évtizedekben.

A saját kutatásaimban is visszatérően foglalkoztam ezzel a kérdéssel. A 20. századi közép-európai rendezések egyik legfájóbb következménye éppen az volt, hogy többek között a szlovákiai magyarság sorsát sem rendezte soha senki, csak elszenvedői voltunk a történéseknek. És bár eltelt több mint száz év, a helyzetünk alapvető dilemmája nem változott: döntéseket hoznak rólunk, de ritkán velünk.

Demográfiai értelemben mára eljutottunk oda, amit évekkel ezelőtt úgy fogalmaztam meg, hogy »Az utolsó órákban vagyunk, hogy valamely módon képesek legyünk megteremteni szülőföldünkön való megmaradásunk feltételeit.«

A kérdés tehát ma már nem csupán történelmi. Nem csupán szimbolikus. És nem csupán identitáspolitikai. A kérdés nagyon egyszerű: biztonságban és megbecsülve érezzük-e magunkat saját szülőföldünkön?

Ha a II. világháború utáni dekrétumok körüli társadalmi, jogi és történelmi vita kriminalizálása felé megyünk, akkor éppen az a közös európai alap, a párbeszéd lehetősége sérül, amely nélkül nincs gyógyulás és nincs valódi együttélés.”

Fotó: Samuel Kubani/AFP