A „lengyel '56” szentélye: a Varsói Felkelés Múzeumában jártunk

Idei varsói utunk fő célja a november 11-ei Függetlenség Menete volt, de a felemelő nemzeti ünnep előestéjén sikerült sort kerítenünk Varsó egyik leglátványosabb kulturális programjára. Aki magyarként és a történelem szerelmeseként van alkalma a lengyel fővárosa látogatni, semmiképp se hagyja ki az élményt: a Varsói Felkelés Múzeuma (Muzeum Powstania Warszawskiego) állandó kiállítása olyan interaktív, izgalmas és részletes élményt fest a nemzeti ellenállásról, amely bármelyik nép dicsőségére válna.

Amit a Varsói Felkelés Múzeumáról tudni kell

A Varsói Felkelés Múzeumát 2004. július 31-én nyitottak meg, a felkelés 60. évfordulója alkalmából. Az intézmény elsősorban Varsó akkori főpolgármesterének és Lengyelország későbbi elnökének, Lech Kaczyńskinak köszönheti a létét, akinek édesapja maga is részt vett a varsói felkelésben. A tragikus sorsú államfő ismerte fel elsőként, hogy a felkelés és a harcolók emlékének ápolása méltó, korszerű, nemzetközi színvonalú intézményt igényel. A néhai államfő előtt emléktábla tiszteleg az intézmény bejáratánál.

Érdemes megjegyezni, hogy a gyűjtemény nem egy hagyományos történeti épületben kapott helyet: az egykori EKD villamoshálózati erőmű több mint 3000 m2-es ipari csarnokaiba költözött be a nemzeti emlékezet. Ez az épületegyüttes már önmagában is sajátos hangulattal bír:

A magyar pénztárcával mérve igencsak baráti, 5000 forint körüli jegyárak bőven megérik az élményt, de a péntekenkénti ingyenes látogatás lehetőségét így is érdemes elcsípni. Ha pedig valaki netán elkövetné azt a hibát, amit nekünk sikerült, és viszonylag későn érkezik, ne ijedjen meg. A leghosszabb, kígyózó sor is legfeljebb 20-25 perc alatt lemegy, addig is van egy kis idő szétnézni az udvaron, mert az ottani látnivalók sem érdektelenek.

Isten szabad ege alatt

A múzeum udvara külön kis emlékezeti tér, amelynek központi eleme a Varsói Felkelés Emlékfala. Több mint tízezer név sorakozik egymás mellett a méltóságteljes, monumentális emlékművön, amelyben egy lélekharang is helyet kapott: a felkelés ismert áldozatainak sora.

A fal mögött egy szabadtéri hadtörténeti kiállítás található, amely a harcok résztvevőit mutatja be (az udvaron rendszerint fegyverek és járművek láthatóak, ám most csupán egyetlen páncélautó árválkodott a főépület mellett). A felkelés eseményeinek pedig modern graffitik, falfestmények állítanak emléket. A szabadtéri tárlatot az emlékezés rózsakertje szövi át, amely az örök reményt jelképezi.

Filmes ritmusú, interaktív történetmesélés

A múzeumba belépve a látogatót azonnal egyfajta „történelmi hullámvasút” ragadja magával. A kiállítástervezők tudatosan megbolondították a klasszikus vitrin plusz szövegpanel logikát, és bár ezeket az elemeket is gazdagon fellelhetjük, a nyomasztó atmoszférájú kiállítást a beleélést segítő, a felkelés napjainak ritmusát visszhangzó, filmszerű dramaturgia uralja.

Az ötletes tárlatrendezés a német megszállás után kialakult föld alatti, ellenálló Lengyelország mozzanataitól, a felkelés kirobbanásán át, a harcok kegyetlen, sokrétű, halállal, szenvedéssel és reménnyel teli világán át egészen a vereség és a hasonlóan borzasztó következmények, a kommunista rémuralom kiépülésének megrendítő stációjáig kalauzolja a látogatót (emellett egy kisebb kiállítás napjaink lengyel hadseregét is bemutatja).

Az egész múzeum a felkelés naplójaként szolgál, amit a falakról levehető, informatív naptárlapok és tájékoztató anyagok tesznek kézzelfoghatóvá. Sajnos az előbbiek csak lengyelül olvashatók, a brosúrák azonban angol szöveggel is szolgálnak.

Minden egyes „napi állomás” külön installációval mutatja be a harcok alakulását. A falakon futó dátumok, rádióbejátszások, fényképek és plakátok, a kihúzható fiókokban olvasható életrajzok, a használati tárgyak, fegyverek, sőt járművek testközelbe varázsolják a történéseket.

Amiatt igazán nem kell aggódnunk, hogy nem kapunk teljes képet, sőt, néha már-már az az érzése lehet a látogatónak, hogy a tárlat gazdagsága, a hangulatos installációk és a lenyűgöző információbőség agyonnyomja. Lélekben még az edzett múzeumjáróknak is érdemes felkészülni arra, hogy letaglózó lehet az élethű bunkerimitáció, a valósághűen berendezett illegális nyomda és rádióállomás, az egyenruhák, a néhol kézbe is vehető fegyverreplikák, a csatornarendszer részletének földalatti harcokat bemutató, életnagyságú másolata, vagy a központi kiállítóteret uraló, a nyugati szövetséges légi hidat és utánpótlást szimbolizáló B–24 Liberator repülőgépmodell időnként túlterhelheti az érzékeiket.

Pláne, hogy a múzeum rengeteg mozgóképi és hanghatással operál. A túlélők visszaemlékezéseit bemutató, kivetített videók, a valahonnan mindig hallható csatazaj, a precízen megkomponált fények, vagy éppen az árnyékok játéka nem mindig könnyen befogadható. Szerencsére tárlat kialakítói erre is gondoltak: bizonyos időközönként alkalom nyílik a megpihenésre, a letelepedésre, a látottak-hallottak befogadására, feldolgozására.

Amit mindenképp érdemes tüzetesebben szemügyre venni, mert nagyon látványosan mutatja be a felkelés történéseit, az Varsó három dimenziós, asztalnyi nagyságú domborzati térképe, amelyre lézerek segítségével vetítik rá a különböző csapatmozgásokat és történéseket jelölő fényjátékot. A tárlat legnépszerűbb attrakciója a lebombázott főváros 3D-s látképét madártávlatból bemutató installáció, amelyhez általában külön sor áll a központi beállító térben, és amelyet mi sajnos már nem is tudtunk megnézni a nagy tömeg miatt.

A központi csarnokot és a felette még három emeleten elhelyezett kiállítótereket nem kis sportteljesítmény bebarangolni, főleg, ha mindent látni szeretnénk, de a felkelést dokumentáló propaganda csoport felvételeiből készült, több órányi felvételt játszó mozitéren bátran megpihenhetünk. A pergő filmkockákat magyar szemmel különösen érdekes szemlélni:

Külön ki kell emelni, hogy aki a Lengyelországot megszálló német erők bemutatására kíváncsi, annak az alagsorban kell keresgélnie a tárlatnak e meglehetősen eldugott, föld alá száműzött részét. Bár a nyilvánvaló szimbolikát nehéz szem elől téveszteni, a nemzetiszocializmus rémtetteit és a Wehrmacht egészen különleges fegyvereit is bemutató tárlatrész a múzeumtól megszokott igényességgel hengereli le a látogatókat.

Összességében elmondható, hogy a Varsói Felkelés Múzeuma nemcsak Lengyelország, hanem Európa egyik legújítóbb szellemiségű történeti intézménye, amely szakmai szemmel nézve is rengeteg tanulságot és best practice-t tartogat az érdeklődőknek. Az egész koncepció lényege, hogy a látogató ne csak szemlélője, hanem átélője is legyen a 63 napos küzdelemnek.

Az események magyar vonatkozásait a Jamrik Levente által 2016-ban rendezett Magyar korridor – Varsó 1944 című dokudráma mutatja be a legrészletesebben:

Hajtsunk fejet!

Varsó 1944-es története a második világháborús Európa krónikájának egyik legkeményebb, legtragikusabb és egyben leginspirálóbb fejezete volt. A lengyel főváros pusztulása, a lengyel nemzet reménytelen, de hősies küzdelme a kegyetlen, elnyomó idegen hatalommal szemben óhatatlanul is visszhangozza Budapest és a magyarság ezt követően átélt történelmi küzdelmeit.

Nemcsak az érdekfeszítő és látványos történelmi tények iránti kíváncsiság, esetleg a szakmai érdeklődés jegyében érdemes felkeresni a Varsói Felkelés Múzeumát, hanem a két nép közötti megbonthatatlan barátság oltárán is áldozunk kicsit egy hétköznapi főhajtás gesztusával, ha ellátogatunk a főváros e különleges helyszínére. Garantáltan nem fogunk csalódni.

***

Fotó: Lengyel egyenruhák a felkelés idejéből / Tari Tamás / Mandiner