Fáj az, akinek Trianon a magyar – a somorjai megemlékezés margójára

„A trianoni békeszerződés aláírásának 94. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést a Magyar Megmaradásért PT a kultúrház előtti térre. A rendezvény főszónoka Gaudi-Nagy Tamás, jobbikos exképviselő, a „nemzet ügyvédje” volt, de felszólaltak még Molnár Attila, a Csenkey Baranta csapat vezetője és Fehér István, a Selye János Gimnázium tanára is. Jelen sorok megírására azért éreztem késztetést, mert úgy tapasztaltam, hogy az ott elhangzottak a legelemibb tényekkel sem voltak tisztában és egy olyan zsákutcás ideológiát hirdettek, melyet a magyarság szempontjából rendkívül károsnak tartok.

Leszögezném, hogy bejegyzésemmel nem kívánok vitába szállni sem a szervezőkkel, sem az előadókkal. A vitára ugyanis nincs fogadókészség. Tapasztalatból mondom, hogy a magukat nemzeti radikálisnak vallókkal képtelenség észérvekkel, a megértés szándékával disputálni. Olyanok ők, akik merev előfeltevésekkel és mozdíthatatlan rögeszmék prizmáján át látják a világunkat. Zárt logikai rendszerük alapján írásom nem lesz több egy liberális hazaáruló hisztizésénél vagy a titkosszolgálatok fizetett ügynökének házi feladatánál. Azt azonban nem hagyhatom, hogy a rendezvényen elhangzottak – ha már egyszer az illetékesek hozzájárulásával elhangozhattak – bármilyen mértékben is teret nyerjenek a somorjai magyarok körében. Hozzászólásom címzettjei sokkal inkább azok, akik a múltba zárkózás és a fekete-fehér látásmód helyett a jövőbe tekintés és a realitásokkal való számvetés talaján állnak. 

(...)

Gaudi-Nagy egy másik ferdítése volt, amikor az önrendelkezés kívánatos végcélját a Magyarországgal történő újraegyesülésben jelölte meg. Túl azon, hogy ennek semmiféle valóságalapja nincs, csak azt a szlovák mítoszt erősítette, miszerint az autonómia az elszakadás első lépcsőfoka. Pedig az önkormányzatiság a legkevésbé sem erről szól, hanem sokkal inkább a helyi szintű hatalomleosztásról, a közpénzek helyben történő felhasználásáról, adott esetben az egyenrangú nyelvhasználatról. Ezzel ismét távolabb kerültünk attól, hogy a sajátjaink világos képet kapjanak arról, miért érdemes foglalkoznunk az autonómiával.

Téves helyzetértékelésből csak irreális vágyálmokra épített célok fogalmazódhatnak meg. Ez a somorjai Trianon-megemlékezés legfontosabb tanulsága. Egyébként pedig kíváncsi vagyok, hogy a nemzeti radikálisok, akik az »Éljen a nemzet!« szóval kelnek, fekszenek, esznek, isznak és verekszenek, mikor fognak a romantikus nemzetsírás és öncélú zsidózás helyett a közösség számára hasznos dolgokat asztalra tenni. Vagy talán csak a véletlen műve lenne, hogy a trianoni trauma önjelölt terapeutáit oly ritkán látjuk a helyi kultúraszervezők és a kétnyelvű tábaállítók között?”