„Azon járt az eszem, hogy a tizenkilencedik századot mindig lírikusnak képzelem, eszményektől bódult kamasznak, aki reménytelenül szerelmes az általa megváltandó emberiségbe, s nem sejti még, hogy az soha nem szereti vissza. E kamasznak a mellkasa helyén »hullámzó kebel« volt, szája helyén »ajak«, amely nem hétköznapi szóra, hanem »szózatra« nyílt.
Eszméknyi vér folyt el azon a szarajevói sarkon, s a kamasz helyébe a zakkant mészáros lépett, a huszadik század, a hideg vérű szociopata, Európa rosszabbik énje, a felvilágosult Hitman, önnönmaga bérgyilkosa. Itt történt, itt! Itt hanyatlott le a tizenkilencedik század, amely az általános társadalmi fejlődésen még emberi boldogulást értett, itt lépett elénk az a bizonyos szociopata, aki szavainkat sem érti már: még hogy ember, még hogy boldogulás...