„Ellopják és eladják a csatornafedelet. Kap érte négyezer forintot. Lehet, hogy ötven-, százezer forintba kerül a pótlás. De menet közben belelép valaki. A kár akkor már nem csupán a fedél pótlásának a forint értéke. Személyis sérülés. Munkából való kiesés. Kölcsöne van, amit a munkától való elesés miatt nem tud törleszteni. Egy idő múlva behajtók jelennek meg. A legrosszabb esetben elveszítette a házát. A család kiborul, szét is esik. Egy egész élet megy tönkre valamely emberek felelőtlensége miatt. A kár akkor valóban csak ötven-, százezer forint? Ilyen esetekben tényleg csak annyi feladata lenne az igazságszolgáltatásnak, hogy a meghatározott kárnak megfelelő büntetést kiszabja? Nem lehetséges, hogy a teljes okozott kárt kell elrendezni? (...)
Nekem nagyon visszatetsző az, hogy ma csupán az elítéltek jogairól esik szó. (Lehet, hogy nem így van, de leginkább ezt érzem) Teljesen mindegy, hogy életfogytos vagy hosszú időre lecsukott valaki. Zavar, amikor nagyképűen, cinikusan fenyegetőznek némelyek, kinevetik az áldozataikat. Röhögve tervezgetik a kijövetelük utáni balhékat, legyen az rablás, vagy kéjgyilkosság. Megbánás nélkül várják a szabadulást. (...)