És tudunk egy olyan NATO-tagállamot, amely elég közel is van, elég nagy és jól felfegyverzett szárazföldi hadereje is van, elég harcias és hagyománya is van ott az oroszokkal szembenállásnak? Hát persze! És már ott is vagyunk az 1853-as párhuzamnál, a (most már első) krími háborúnál. Török, angol, francia és szárd (északolasz) csapatok az oroszok ellen. Persze az is lehet, hogy már leboltolt a Nyugat Putyinnal, meddig mehet el. Nem tartom ugyan túl valószínűnek (és ez esetben Obama se blamálta volna magát a tegnapi telefonjával), de akár az 1939-es párhuzam is megállhat.
Ezzel kapcsolatban egy kifejezetten minket és egy majd' egész Európát érintő gondolat: (1) bármi offenzívat lép a NATO, azt egyhangú döntéssel teszi. Köztudott, hogy ezekben az ügyekben vétójoga van a tagállamoknak. Ha ilyen lépésre kerül a sor, Putyin ugyanúgy tudni fogja, hogy azt Magyarország is támogatta, ahogy Milosevics is tudhatta 1999-ben, hogy a két hete NATO-tag Magyarország a Jugoszlávia elleni légiháborúra szavazott. Nem valószínű ugyan, hogy ezután az oroszok mondják fel a paksi paktumot, de azért nem is abszolút lehetetlenség. Ha viszont ezt szem előtt tartva a NATO-ban kezdjük el a kettős játékot, elég gyorsan kigolyózzuk magunkat a klubból. Az, hogy orosz függésbe kerültünk-e a paksi paktummal, az most fog először kiderülni.