Kiút keresése az adóelkerülési vészhelyzetből (2011)

2013. november 19. 11:26

Revíziós tapasztalat, hogy az adóelkerülést segítő tevékenység az abban részt vevők körében mára már természetessé és rizikómentessé vált.

2013. november 19. 11:26
Horváth András
Átlátszó

Szerény becslések szerint is száz milliárdokban mérhető adóbevételek hiányoznak az állami költségvetésből, ami elsősorban az ÁFA területen jelentkező adóelkerülések, ill. adócsalások igen magas arányára vezethető vissza, miközben az adóhatóság – látszólag – tehetetlen. Különösen nagy a visszaélések aránya a gabona- és olajos mag kereskedelmi területen, tapasztalataink alapján itt az ÁFA bevétel kiesések és a fiktív ügyletekre alapozott kiutalási kérelmek együttes összege a teljes (valós) ÁFA vertikum 50%-át is meghaladhatja.

Az adóelkerülést támogató területre új szereplőként belépő, s bizonyos fokú szervezői feladatokat is ellátó személyek néhány év alatt pazar kivitelezésű családi házakat építenek, nagy értékű autókat vásárolnak, luxus utakra fizetnek be. Revíziós tapasztalat, hogy az adóelkerülést segítő tevékenység az abban részt vevők körében mára már természetessé és rizikómentessé vált, s ha kizárólag csak számlázó és pénztovábbító tevékenységük eredményeként az adóhatóság jogkövetkezményeket állapít meg, ők újabb és újabb cégeket alapítva, esetleg további személyeket is bevonva folytatják ugyanazt mint addig.

A fenti állapotok kialakulása a NAV bizonyos területeken tapasztalható helytelen ellenőrzési gyakorlatára, a kiválasztási rendszer problémáira, a tapasztalt személyi állomány évek óta tartó fokozatos leépülésére és a belső fluktuációra, valamint a bürokratikus terhek indokolatlan megnövekedésére vezethető vissza. Az adóelkerülő oldal cselekvőképességét erősíti a szélsőségesen liberális cégbejegyzési rendszer is. Mindezek mellett a költségvetési érdekek jelentős sérelmének egyik legfőbb oka, hogy egy kivételezett helyzetben lévő adózói körhöz tartozó társaságok vonatkozásában az adóhivatal már évek óta nem végez érdemi adónem ellenőrzéseket, különös tekintettel az ÁFA levonások jogszerűségét illetően. (...)

A kiemelt adózók adóügyeinek fenti módon történő kezelése (az ellenőrzések visszatartó erejének a hiánya) miatt mára rendkívül elfajult a helyzet: a multi nagykereskedők beszállítói hálózatában milliárdos számlagyárak tömege működik, így a láncolatok csúcsán állók korábban soha meg nem fizetett ÁFA összegeket helyeznek levonásba és/vagy igényelnek vissza. Közel húsz gabona nagykereskedő (köztük a legnagyobb visszaigénylőkkel) adatait összesítve megállapítható, hogy azok részére 2007. évtől kezdődően egészen napjainkig 216 milliárd forint ÁFÁ-t utalt ki az adóhatóság ellenőrzés nélkül, miközben a megyékben lefolytatott ellenőrzések tapasztalatai alapján ezen  visszaigénylések nagy része mögött is fiktív számlázási láncolatok sokaságát lehet kimutatni.

Kijelenthető, hogy ezekben az esetekben szervezett csoportok nyúlják le a közpénzeket, a kamatfizetési kötelezettségben rejlő zsarolási potenciált kihasználva, amit a költségvetési érdekek védelmében sürgősen le kellene állítani: az eddig kivételezett helyzetben lévő adózók alapos, a láncolatok aljáig eljutó- valamint a külföldi kapcsolatokra is kiterjedő vizsgálatával, a valós kereskedelmi tevékenység és a visszaéléseket megalapozó fiktív ügyletek elhatárolásával, a különböző igazgatóságokon folyó ellenőrzések összehangolásával, az erőforrások összpontosításával és a nyomozási szakterület jelenleginél sokkal hatékonyabb közreműködésével.
Annál is inkább sürgető a feladat, mert a legfrissebb havi ÁFA bevallási adatok rekord nagyságú, kiemelkedő összegű, 5-7 milliárd forintot is elérő adóvisszaigénylésekről szólnak. Ezek az adatok szerintünk irreális mértékű áruforgalmat feltételeznek, ezért-, s ismerve a legnagyobb kereskedők adózási környezetét, elengedhetetlen a vallott ügyletek mélyreható vizsgálata.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
*ufó*
2013. november 19. 17:06
hát igen, ilyenek a fidesz-kdnp-s és maszopos mocskok
geraz51
2013. november 19. 15:23
Valami oka van,hogy nem 2008-ban kezdte el ez a figura a vizsbálatok sürgetését.
drkovax
2013. november 19. 12:48
Konkrétum sajnos semmi. Pedig anélkül ez csak LMP-s politikai vagdalkozás. Konkrétum nélkül csak mese és a célja is csak annyi, hogy pl. "@lem" elmondhassa a szintén konkrétum mentes szövegét, a nem túl burkolt: "szavazz az LMP-re" konklúzióval ...
gyurmandia
2013. november 19. 12:21
Horváth úr minden tiszteletem az Öné de ez kevés. A fordított áfát nem véletlenül eröltette a kormány a gabona kereskedelemben. Brüsszel nem engedte a húsra többek között ezért lett a sertéseknél 5%. Ki kellene derülnie a dolognak de neveket, adatokat kérünk mert erőtlen vádaskodásnak tetszik. Tényleg drukkolok az igazságnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!