Kedves, közvetlen, jó hangulatú csapat volt ott: a Greenpeace aktivistái, akik folyamatosan őrzik Kishantost, és legnagyobb örömömre, néhány hozzám teljesen hasonló »kívülálló«. Ültünk, beszélgettünk, rendszeres időközönként járőröztünk (én is mehettem!), váratlanul valaki pogácsát küldött a faluból, kimentünk a napsütésben végigjárni a földeket.
Hirtelen felgyorsultak az események: délután fél4-kor érkezett a riasztás egy traktor jelent meg a földeken, menjen mindenki. Éppen úgy volt, hogy na jó megyek haza, mert vásárolni kell, mosni kell, mindjárt vége a vasárnapnak.... Pont most menjek haza, amikor szükség van rám is? Maradtam és rohantam ki a földekre a többiekkel, greenpeace-esek, Éváék és mi nemkishantosiak néhányan.
Aminek ilyenkor történnie kellene: erőszak nélkül megállítani a traktorost, nyugodtan, higgadtan elmondani neki, hogy jelenleg a helyzet nem tisztázott a kishantosiak a vitatható pályáztatás miatt birtokvédelmet és törvényes segítséget kértek az igazuk bebizonyításához, addig a földeken senki sem dolgozhat.
Láncba fejlődve mentünk a traktor felé, ami a legmesszebbi ponton tárcsázta a földet, kissé távolabb tőle az egyik pályázó embere állt a terepjárója mellett.
Ha egy gazda dolgozni jön a földjére, akkor azt szépen sorban haladva, takarékosan teszi, figyel a hatékonyságra, hiszen a traktor használata pénzbe kerül, nem is kevésbe. Ez a »gazda« összevissza száguldozott a földön, néha leeresztette a tárcsát, csíkokat húzva a földbe. Amikor a közelébe értünk, látszott, nem akar és nem is fog megállni, sőt vigyorogva integetett a traktor fülkéjéből: gyertek csak gyertek! rohangáljatok utánam, majd szűk körben kikerülve elhajtott mellettünk és folytatta a céltalan száguldozását a szántóföldön. Év kollégái közül ketten bementek a traktorokért, mert látszott, hogy a fizikai küzdelem egyenlőtlen, a szellemire pedig esély sincs.
A kiérkező traktorokat érzékelve aztán úgy fél órányi esztelen száguldozás után a terepjárós jelzésére az idegen traktoros megfutamodott és sietve elhajtott az országút felé. Azok az aktivisták és Éva egyik kishantosi kollégája, akik végül a terepjárós »kollégája« elé álltak és így szóba elegyedtek vele, meghallgathatták hogy kijöttek egy kicsit szórakozni és megfuttatni a greenpeace-eseket....Hiszek a józan ész és értelem erejében, mert nincs más esélyünk! De néha nagyon nehéz!