Mit üzenjünk Crin Antonescunak?

crin LFS IBM de ezt nem úgy mondják, hogy ájsten!

'Romániát az orosz előre nyomulás megakadályozására hozták létre.' Most pedig ott az amerikai rakétapajzs. Románia viszonya Oroszországgal hagyományosan hűvös, és akkor még finom voltam. A Moldáviával való egyesülési szándékuk ezt tovább hűti. Ha egyszer szétesik abban Oroszországnak szerepe lesz.

Pont ugyanazok a tervek, amik az oláhoknak meg tótoknak velünk. Ez megnyugtat, vagy felháborít?

Már írtam, így elnézést, de ezt üzenem, mint olyasmit, ami egy magyarországi magyar fejében (én), mint egyfajta álláspont végülis megfordult: Az a meggyőződésem, hogy ebből a vitából az EU adta lehetőségek kihasználásán túl Brüsszelt és úgy általában a nyugatot ki kell hagynunk. Magát a Trianon-békerendszert is a felmenőik találták ki. Fasza volt, köszönjük, nem kell. Szomszédainkkal, Önökkel kell megegyeznünk, és elnézést, de itt bővebb lére ereszteném. Sokáig kell még a székelyeknek menetelniük, de már legalább menetelnek, és leszámítva a nyíltan nemzetárulókat Horthy óta először mindkét oldalról itthonról is támogatják Őket. Szerintem bizony ez egy új korszak nyitánya:) Már olyan értelemben, hogy a magyarságtudat (és a székelységtudat, de a szememben ez egy és ugyanaz) ébredezik úgy a megfélemlítésből odaát, mint az eltunyulásból, kigúnyoltatásból és elbagatelizálásból (és eredetileg megfélemlítésből is) ideát. Megnyilatkozott a 45 óta földbetaposott magyar nemzeti igény. Első ránézésre nem látszik, de ez egy esély dolgaink békés rendezésére mert: Hogy felvállaltuk mindezt, Szomszédainknak van kivel és miről tárgyalniuk. Eddig csak a parázs volt a tőzeg alatt, és az állandó kontrollálatlan tűzveszély. (ez a para ugyanígy jön az itthoni nemzettudatunk trükkös elfolytásából, ami szintén megér egy misét, de ez mellékszál, ezúttal hagyjuk) Most van látható igény, és esetleg partnerségi szándék. Persze reflexből ellen lehet ennek erővel szegülni, csak éppen belátható, hogy nem érdemes. Mert sokba kerül, mert így is úgy is egy medencében kell, együtt élnünk, és 15 millió magyart nem fognak tudni nyomtalanul eltüntetni. (Ha eltünetik a csak a területükön élőket, akkor meg nehéz lesz velünk, itthoniakkal békében élni.) Ennek morális, pszichikai és anyagi terheit nem csak mi fogjuk fizetni, Önök is. Így, vagy úgy eljön tehát az ideje (már rég itt van) a kiegyezésnek egymással. Ennek részünkről természetesen a magyar nemzetrészek autonómiája a feltétele. Ha úgy tetszik, ez az ára az értékes területnövelésnek (hogy valós erőn felül "túlnyerték" magukat). És most először talán velünk is nyíltan beszélhetnek erről. Sajnos a végső döntés az Önök kezében van, és megértem a félelmeiket, de 94 év után fel kell fogniuk ennek szükségszerűségét, és felelősségét. Ha teátrális akarnék lenni, folyamatból két továbbfejlődési út is látszik. Vagy partnerként tekintenek ránk (és akkor remélhetőleg mi is Önökre), ezesetben akár Mahatma Gandhi szellemében is rendezhetjük dolgainkat. Vagy erővel megpróbálnak minket eltüntetni. Ez meg várhatóan belőlünk fogja a legrosszabbat kihozni (bátran idézhetjük Adolf Hitlert, és "munkásságának" terület- és lakosságrendezésre vonatkozó passzusait). Nem vitás, az előbbi utat látom egyedül járhatónak, nemzeteink számára. Hajrá Székelyföld, hajrá Románia! (és komolyan, de hajrá Magyarország)