„Rajtam kívül több ezer frissen érettségizettnek, egyetemistának és diplomásnak – félig bepakolva fekszik a szoba sarkában. Tanulni és/vagy dolgozni megyünk külföldre. Én magamról tudom, hogy haza fogok jönni diplomázás után. Különösen a civil szervezetek látványos és folyamatos kudarca miatt még erősebben érzem, hogy politizálni kell, mert csak akkor lesz változás, ha az elégedetlenek a saját kezükbe veszik a sorsukat. De legyünk őszinték magunkkal: azok közül, akik ezekben az években jobb oktatásért, értelmes munkáért és jó fizetésért mennek el, alig néhányan fognak visszaköltözni.
Akik pedig már az alapképzést is külföldön végzik, jó eséllyel sose. A legjobb barátaik, szakmai kapcsolataik, az első komoly szerelmük nem Budapesthez kötik majd őket, hanem Bécshez, Londonhoz és Amszterdamhoz. Azt is lehet tudni, hogy nagyrészük elitgimis volt, különórákra jártak, a szüleik megtakarítással rendelkeznek. Igen, főleg azoknak a családoknak a gyerekei mennek külföldre tanulni, akik eddig is jó oktatásban részesültek, a magyar átlaghoz képest jól élnek, vagyis mondjuk, hogy a vékonyka középosztályunkhoz tartoznak. Ha ők valóban nem fognak hazajönni, az alig pótolható gazdasági veszteséget okoz Magyarországnak.
Ha elmennek az erősek, kik lesznek az újjáépítők, akik új, jobb törvényeket írnak, élni hagyják a vállalkozókat, és az iskolákban e-readereket osztanak?”