A szégyen napja

„Megette a fene azt a brazíliai vébét, nem ez bánt igazán. Az fáj, hogy tegnap este nem a román válogatott alázott meg minket – hanem a magyar. És nemcsak a vereség miatt. A bukaresti gyepen nem csak ez a tizenegy szerencsétlen volt jelen. Ott volt velük a magyar futball egész két-három, vagy a franc tudja már hány évtizedes nyomorúsága is. A lelkiismeretlen, korrupt klubvezetők, az NB I-es kispadokon egymást vetésforgóban váltó tehetségtelen, ostoba tésztásgyurik (akiknek mutogatni való díszpéldánya Egervári Sándor), a milliókért nulla teljesítményt nyújtó elkényeztetett celeb-focisták. Ott voltak mind, és a pofánkba röhögtek: igen, mi vagyunk a magyar labdarúgás, most és mindörökké, megváltoztathatatlanul és ti szurkolók úgysem tehettek ellene semmit. Legfeljebb annyit tehettek, mint Tipszmix Csabi: »szép volt, többet nem jövök«. (Tényleg, milyen ország az, ahol a legelterjedtebb futball-mém nem egy sikeres focista, hanem egy dühös szurkoló?)

(...)

Utóirat: olvasom, hogy tegnap éjjel Sepsiszentgyörgyön a Magyarországról érkezett szurkolók egy 8-10 fős csoportja helyi magyarokat – köztük egy művészeti fesztivál résztvevőit - vert meg, akiket csak a román rendőrök (!!!) közbelépése védett meg a még alaposabb helyben hagyástól. (Egy helybeli jó barátom sajnos megerősítette, hogy a hír nem rosszindulatú kacsa.) Ezt is ki lehet magyarázni, biztos vagyok benne, hogy lesznek, akik megpróbálják majd. Csakhogy ez pont annyira lesz hiteles, mint a válogatottat mentegető olcsó kifogások. A szégyen meg pont annyira ott ég az arcunkon.”