„A szlovmagy identitás hangsúlyozása, erősítése a beolvadás felé vezet, ezért nem tartja helyénvalónak Berényi József az MKP elnöke. Szerinte egyszerűen csak magyarok vagyunk, ezt az identitásunkat kell megerősíteni, ha meg akarunk maradni. Röviden így lehetne összefoglalni a pártelnök Martoson elhangzott gondolatait, s még meg is tapsolhatnánk.
A szlovákiai magyar, mint szóösszetétel valahogy mindig a »kicsi, de a miénk« lélekölő hozzáállását sugallja. A szlovákiai magyar irodalom – kiváló alkotások ellenére – mindig valahogy beszűkítette nemcsak a keretet, amelyben gondolkodni volt ajánlatos, hanem a minőségi kritériumokat is. Ifjú koromban a népművészeti fesztiválon csehszlovákiai magyar táncokat kellett elsősorban előadni (soha nem felejtem, minden folklorista ismerte Bélyt, mert az összes szatmári táncot bélyi táncnak neveztük el, megkerülve a szocialista népművelők által előírt versenykiírást). (...)
A szlovákiai magyar jelző ellen egy életen át ágálva, most mégis úgy érzem, kötelességem Berényi elnök urat figyelmeztetni, hogy szlovmagy lét, szlovmagy identitás igenis van. Egyénenként változó, mennyire fontos valakinek a magyar identitása mellett a szlovákiai, esetenként a szlovák, mert már ilyen is van, népek interakciói során egyszerűen elkerülhetetlen a dolog. A szlovákiai magyar lét nem egyetlen, még csak nem is domináns része a kettős nyelvi identitás, de már ilyen is van, és amíg vegyes házasságok lesznek, márpedig lesznek, addig jó, ha van. A legboldogabb ember lennék, ha a szlovákiai magyar csak territoriális megjelölés lenne, de nem az. Igenis, létezik olyan álommodell, amelyben a nyelvhatárokon élők nem kisebbségekben vagy többségekben élnek, éppen ez az a modell, amely felülírja a nemzetállamot, a nemzetállami eszmét, csakhogy ez a modell egyelőre álom csupán, az Unió nem a régiók, nem a nemzetek, hanem a nemzetállamok Uniója. A Szlovákiában élő magyarok pedig a nemzetállamok Uniójában egy nemzetállam nyelvi kisebbségében élő magyarok. Ez van.”