A jó sör

„ez elég furcsa, hiszen a borok amúgy sokkal több színt kínálnak, kínálhatnak, például a rengeteg borvidék és a mindig más évjáratok miatt is. aztán mégsem. ez semmi olyasmit nem jelent, hogy ne szeretném, ami jó, mert pontosan, hogy szeretem. csak ami jó, az kiszámíthatóan jó, ami rossz, az meg kiszámíthatóan rossz. és ez nemzetközileg is igaz többnyire, az osztrák veltelini, a spanyol tempranillo vagy az argentin cabernet pont olyan és pont úgy jó vagy rossz, ahogy jó/rossz tud lenni, a magyar olaszrizlingről, a furmintról vagy a kékfrankosról már nem is beszélve.

na most az van, hogy én sörön szocializálódtam egészen ifjú koromban, savanyú munkácsin, vállalható lembergin, és ha jó sok szerencsénk volt, akkor frissen csapolt csehen, szlovákon. akkor, a nyolcvanas évek közepén nem pasztőrözték, nem herélték ki ezeket, ami gyakran volt baj, mert tönkrementek, mire eljutottak a fogyasztókhoz, néha viszont, amikor idejében jutottak el, olyan jólestek, hogy a fal adta a másikat, a tizedik korsó után szó szerint. hát ez a fíling jött most egy kicsit vissza ezzel a kézműves forradalommal.”