„Az Álomarcú lány és a Nem adom fel után kicsit zavarba jövünk – a színpad elsötétül, majd kezdetét veszi ugyanis egy kemény, csakhamar azonban kissé fárasztóvá váló dobszóló, ami olykor egészen a modern elektronikus műfajok némelyikére jellemző gyorsasággal és hangzással operál. Hogy akkor most mi van. Kisvártatva azonban Karácsony János tűnik fel a reflektorfényben, a rendezői bal egyik felső szektorában, hogy egyedül énekelje-gitározza el Az utolsó szerelmes dalt.
Újabb elsötétülés után pedig Pressert látjuk meg a dühöngő közepén felállított kis emelvényen, aki arra biztat, hogy menjünk ki a hegyoldalba, mire nagyobb társaság rohan be, fehér zászlót lengetve. A trupp valószínűleg ugyanazokból áll, mint akik korábban a nagyszínpadon felállított állványrendszeren vezettek elő kissé dadaistának tűnő mozgásformákat.