„Volt egyszer egy párt. Fiatalok voltak, tele változtatni, a begyöpösödött, megújulni képtelen kommunista rendszert leváltani akarással. Sokszor nemcsak igazuk volt, de igen frappáns módon találták fején a szöget. Szerethetőek voltak, sőt, talán az egész palettán a leginkább azok (mondta akkor már nyolcvanhárom éves, de akkor még briliánsan tiszta fejjel gondolkodó apai nagyanyám). Ákost szerették, még Banzayként, Cseh Tamást. És persze Bacsó filmjét, a Tanút, olyannyira, hogy a jelképüket és a narancsszínt is onnan vették. A később újságcímként is elhíresült Magyar Narancsot, a hatalmi szóval elrendelt hülyeség metaforáját. Roxette-tel kampányoltak 90-ben, a Listen to your heart, a Hallgass a szívedre volt az egyik fő üzenet.
Átugrok húsz évet, átugrom a csuhásokat, az első kormányzásuk ellentmondásos, de összességében pozitív éveit, a váratlan bukást és a nyolc megkeseredett évet. 2010-ben az abszolút hatalomba tértek vissza. Nincs koalíciós kényszer, nincs konszenzuskényszer, tényleg olyant lehet alkotni, amilyent elképzelnek.