Már rólatok szól

„Volt egyszer egy párt. Fiatalok voltak, tele változtatni, a begyöpösödött, megújulni képtelen kommunista rendszert leváltani akarással. Sokszor nemcsak igazuk volt, de igen frappáns módon találták fején a szöget. Szerethetőek voltak, sőt, talán az egész palettán a leginkább azok (mondta akkor már nyolcvanhárom éves, de akkor még briliánsan tiszta fejjel gondolkodó apai nagyanyám). Ákost szerették, még Banzayként, Cseh Tamást. És persze Bacsó filmjét, a Tanút, olyannyira, hogy a jelképüket és a narancsszínt is onnan vették. A később újságcímként is elhíresült Magyar Narancsot, a hatalmi szóval elrendelt hülyeség metaforáját. Roxette-tel kampányoltak 90-ben, a Listen to your heart, a Hallgass a szívedre volt az egyik fő üzenet.

Átugrok húsz évet, átugrom a csuhásokat, az első kormányzásuk ellentmondásos, de összességében pozitív éveit, a váratlan bukást és a nyolc megkeseredett évet. 2010-ben az abszolút hatalomba tértek vissza. Nincs koalíciós kényszer, nincs konszenzuskényszer, tényleg olyant lehet alkotni, amilyent elképzelnek. 

És akkor ez jön ki belőle. Eltelik két év ebből, és láthatóan nem veszitek észre, hogy ha a pártállam nem is ugyanaz, de az akkori kedvencek sokszor, túl sokszor, már rólatok szólnak. Ákos (meg hát Orwell) 1984-éről sokaknak - csak pont nektek nem? - beugrik: »a háború: béke - a szabadság: szolgaság - a tudatlanság: erő«. És innen egy lépés a »megvédés: lenyúlás - a recesszíó: növekedés - a regisztráció: a demokrácia kiteljesedése«. És így tovább.”