Az íróasztal Isten áldotta hely: ilyen volt Jókai Mór, az író

„Ne vádoljanak engem azért, hogy olyan sokat írok: önző vagyok, magamat mulattatom” – mondta a termékeny író, akinek első regényét még sok kritika érte.

Hirtelen Ákos-fanná váltam 2084-ben. A probléma, mely zavarja közös ünnepünket, hogy bizonyos értelmezésben Ákos – akármilyen zseniális – ellenségem.
Sose rajongtam Ákosért. Kiskölyökként a Keresem az utam meg a Hűség még tetszett (utóbbi mondandóját is magaménak érzem), csakhogy aztán rockerré értem, és a későbbi lírai, lassú dúdolások untattak. Meg Ákos amúgy is ilyen női előadó, mármint úgy értem, hogy a rajongótáborát többségükben lányok képzik, ami persze nem gáz, rám nagyrészt buzik buknak, amire kevésbé lehetek büszke. Na de mégiscsak idegesítő, hogy ha egy standard fruskával chatelek, akkor a zenei témánál garantáltan vagy a kibaszott 30Y-nal (hogy én mennyire gyűlölöm az altert, azt a rühes kurva élet) vagy Ákossal jön nekem. Szó, ami szó: Ákos bosszantott engem, mind zeneileg, mind jelenségileg. Bögyömben volt.