Kurucok és stricik

„3. Ekkor jön a szerkesztő, és gondosan ellenőrzi a vezércikket, nehogy zűr legyen. Nyilván ő sem izgul fel ettől az anyagtól, elnyom egy ásítást, bólogat ő is unottan: Orbánnak nagyon-nagyon igaza volt ma, az IMF-ről, az EU-ról, meg a megszorításokról, mi tagadás, Zsuzsanna profi és éleslátó. Aztán hoppá. Oligarchák. És oda a nyugalom.

Mert hiába ismétli meg a szerző Orbán bicskanyitogató szövegét, a szerkesztő érzi, ahogy lángra kap ettől a pofátlanságtól a papír. Próbálja átfogalmazni... talán a nemzeti érdeket kellene kidomborítani... vagy beleírni, hogy a szocik többet loptak... de nem, sehogy sem lesz jó. Leírva ez már nem áll meg. Akárhogy hajtogatja, erre a kérdésre csak az lehet a válasz, hogy most mi lopunk, és nekünk szabad.

4. Végül feladja, kihúzza az egész témát. Legyen inkább csak az IMF meg az EU dolgában igaza a miniszterelnöknek. Simicskáról egy szót se, jobb nem bolygatni, egyáltalán nem gond, ha erről a kínos jelenetről nem is értesül a Magyar Nemzet közönsége. Még gyorsan csekkolja, nehogy bárhol másutt az újságban benne legyen – és nincs is. Aztán fáradtan kattint, leokézza, így már nem veszélyes, mehet. Csak másnap derül ki, hogy a cím véletlenül úgy maradt: Kurucok, labancok, áruló jelként: benne volt ez eredetileg, csak aztán kilopta a cikkből Simicska.”