Férfikönnycsepp

„Nézem a Reklámszövetség két legnagyobb, klasszikus rendezvényéből és tíz (mondom tíz!) szakmai társszervezet részvételéből összegyúrt Reklámfesztnek (…fesztiválnak?... ünnepnek?) mondott valamit, ahol alig többen állnak a színpadon, mint ahányan a nézőtéren üldögélnek. A »tömeget« a bejáratnál nyüzsgő hostessek képezik. Dermedt unalom. Sehol egy szakmabeli, de szó szerint. Akik a színpadon vannak, motyognak valamit a főiskolákról elengedett elsőéves nyeretlen diákoknak, majd húzzák el a csíkot, hogy még véletlenül se lássák a »kollégák«, hogy leereszkednének hallgatóba. Azt mondják, azért van ez a kihaltság, mert odakint most nehéz idők járnak, mindenki hajt a melóra, most nincs idejük ilyen »felesleges« marhaságokra. (...)

Az egyik teremben néhányad magammal arról morgunk, hogy ez már maga a válság. Ettől aztán végképp kiakadnak a szegény jelenlévők, hogy minek rontjuk a hangulatukat. Van benne valami! Tényleg, minek? A jeles szaklap képviselője a terem kripta-hűvössége helyett inkább kivágyik az aluljáróbűzbe. Aggódik a diákokért, akiknek itt kell szembesülniük a valósággal. Sajnos igaza van! Ráérnek majd később megtapasztalni, mire szánták három évüket és a pár millió forintjukat.

A Reklámfeszt szlogenje ott díszeleg a kivetítőkön: SZÉTNÉZNI! ÖSSZENÉZNI! SZEMBENÉZNI! De könyörgöm; KIVEL? MIVEL? Hiszen itt nincs senki! A kávézóban üresen rogyadoznak a színes habszivacs fotelok. Kintről belibben a közelgő hidegfront szele és a valóság illata. Kiért szól itt a harang? Értünk? Vagy a »célközönségünkért«, azért az 1 millió éhezőért, négymillió megélhetési küszöbön élőért és hatmillió nulla megtakarításból gazdálkodóért, akik reszketve várják a reklámipar újabb gyöngyszemeit? Lelki szemeimmel látom, ahogy az ügynökségek üvegfalai közt most is ezrek kreatívkodnak a szakma felemelkedéséért. Itt a Gödör előtt állók beljebb húzódnak a frissen eleredt eső elől az Akvárium menedékébe. Mi a fene ez itt az arcomon? Áh, semmi, csak egy esőcsepp. Már szárad.”