Politikai egység és intellektuális erő
Belföld
A CPAC kiváló alkalom a személyes kapcsolatok továbbépítésére.
Ft
Ft
Ft
Ft
04. 27.
szombat
Akták
AKTA
Háború Ukrajnában AKTA
Választás 2024 AKTA
Háború Izraelben AKTA
Lengyel választás Előfizetés
04. 27.
szombat
Ideológia és hagyomány – Honnan jönnek a spin doctorok?
2012. augusztus 13. 11:30
Mándi Tibor azt vizsgálja, miként csináltak a neokonok ideológiát a hagyományból, hogy a modern politikai arénában ütőképesen bevethető fegyver álljon a rendelkezésükre.
2012. augusztus 13. 11:30
Idén tavasszal jelent meg Mándi Tibor Ideológia és hagyomány című könyve a Századvég Kiadónál. A mű a politikai tudás problémáját elemzi az angolszász konzervatív és a neokonzervatív gondolkodásban. Konkrétabban: azt vizsgálja, miként csináltak a neokonok ideológiát a hagyományból, hogy a modern politikai arénában ütőképesen bevethető fegyver álljon a rendelkezésükre; és hogyan hatott a neokonzervativizmus Tony Blair és Anthony Giddens harmadik útjára.
Az angolszász konzervatív hagyomány a kötetben elsősorban Michael Oakeshottot jelenti Mándinál, akit összehasonlít Hayekkal. Oakeshott volt ugye az a radikálisan hagyománypárti gondolkodó, aki a hagyomány puszta sugalmazásaira irányította rá a figyelmet, és elvetett minden politikai racionalizmust. Sajátosan rímel erre Hayek, aki a piacon fellelhető töredéktudásokra helyezte a hangsúlyt („spontán rend”), és maga is régivágású whignek, azaz burke-eiánusnak tartotta magát (akárcsak Oakeshott). Viszont annyiban mégis különbözött vállaltan konzervatív kollégájától, hogy hiányolta a „szabadság ideológiájának” megalkotását, mondván, nem lehet csak morogni és kullogni a történelem után, ahogy szerinte a konzervatívok teszik (írta mindezt Miért nem vagyok konzervatív? című esszéjében).
A kötet egyik lábjegyzetében Mándi megemlíti azt a sok variációban terjedő, legendává vált eseményt, ami magába sűríti az egész problematikát: egyszer John Kekes (olvasható vele egy jó kis interjú 2004-ből, az Origón), a szintén magyar származású amerikai gondolkodó megkérdezte Oakeshottot, hogy mit kezdjenek a szigorú hagyománypártisággal az Egyesült Államokban, ami problémás hagyomány-szempontból, és amit Oakeshott az ideologikus politizálás egyik fő példájának tart. Az angol úriember nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt: That’s your problem. Nos, John Kekes a saját műveiben szükségesnek tartja a ringbe szállás érdekében tételesen kifejteni és érvelni a konzervatív gondolkodás mellett, mintegy megideologizálva a konzervativizmust. Ugyanakkor Mándi arra is emlékeztet, hogy Oakeshottnak is voltak engedékenyebb pillanatai, amikor megengedhetőnek tartotta a hagyomány exportját, avagy tételes kifejtését – például annak megvédése érdekében.
A könyv harmadik fejezetében egy érdekes amerikai probléma, a bírói aktivizmus kerül terítékre. Jó-e vagy rossz, ha a legfelsőbb bíróság tagjai nem csak a törvények és az alkotmány betűjére koncentrálnak, hanem kiterjesztőleg értelmezik azt, és így felülbírálják időnként a népet képviselő kongresszus és szenátus döntéseit? Amerikában a bírói aktivizmust a baloldal, például Ronald Dworkin pártolja, míg a bírói önkorlátozást a jobboldal támogatja (Dworkin fő ellenfele a vitában egy bizonyos Alexander Bickel volt).
A kötet nem tér ki a magyar belpolitikára, de hozzátehetjük: Orbán Viktorék első ránézésre ugyanúgy érveltek, ahogy az amerikai jobboldal: nehogy már a népet képviselő parlamentet felülvizsgálhassa az ilyen lépésével a népet korlátozó alkotmánybíróság! Ez pedig, mint többen is rámutattunk, meglehetősen jakobinus hozzáállás, amennyiben a nép és a kollektív többségi akarat a végső érve. A dolog viszont ennél bonyolultabb. Idézzük csak Molnár Attila Károlynak és Megadja Gábornak a Konzervatóriumra épp a magyar alkotmánybírói aktivitás kapcsán írt sorait:
„Általában elmondható, hogy mind a bal-, mind a jobboldal gondolkodásában tetten érhető egyfajta episztemológiai paradoxon az elitizmus-populizmus kérdésében. Míg a baloldal saját elméleteit és cselekedeteit korábban a nép, ma valamely elnyomott csoport(ok) vélt vagy valós érdekeivel és akaratával kívánja igazolni, a gyakorlat területén elitista: főként mióta sikerült véghezvinnie Mao »nagy menetelését« az akadémiai szférában. A felvilágosultak mindig a szuverén füle közelébe igyekeztek kerülni, hogy vélt igazságaikat a valóságba ültessék át. Azonban az abszolutista monarchákban csalódniuk kellett 1789 után, és ekkor az új kedvenc a nép lett, és a kedvenc államforma a demokrácia: a népnek kell a főhatalmat adni, amely nép a felvilágosítói tanácsai szerint cselekszik és alkotja meg a szép új, tökéletesen elrendezett világot. A népbe vetett reményük III. Napóleon megválasztásakor ingott meg, és azóta legfeljebb a megteremtendő, de nem a valós – előítéletekkel, vallással, magánérdekekkel, stb. megvert – népre hivatkoznak a helyes politikai cselekvés igazolásaként.
És fordítva, a jobboldal politikai értelemben elitista, nem feltétlenül egalitárius, sőt leginkább nem az: vannak »több-kevesebb« kategóriákban különbségeink, és vannak autoritások, és kikerülhetetlennek látszik az emberek közti viszonyokban az aszimmetriák léte. A gyakorlatban azonban jobban bízik a »nép bölcsességében«, tradícióiban és a konvenciókban, amely hosszú korok tapasztalatainak tökéletlen terméke, mint a bőcsködők okfejtéseiben és érvelésében.”
Nos, ha jól értem Mándi Tibort, az amerikai érvelők elsősorban nem arra a párhuzamra alapoznak, hogy a nem a nép által választott legfelsőbb bíróság a népképviselet korlátozója, míg a kongresszus a népakarat abszolút letéteményese; hanem egy másikra: ebben a vitában a kongresszus a népi bölcsesség, a konvenciók és hagyományok letéteményese, míg a legfelsőbb bíróság tagjai a politikai racionalizmus képviselői. Nos, adódik még egy magyar párhuzam: érdekes kérdés, melyik oldalra kerülne a láthatatlan alkotmányt pártoló Sólyom László ebben a vitában. (Nem vagyok benne biztos, hogy a kontinentális konzervativizmus szempontjából, ha már írott alkotmányokkal kell bíbelődnie, a bickeli megoldás a legkézenfekvőbb. De ezt már csak én teszem hozzá, továbbfűzve Mándi gondolatmenetét.) A szerző szerint a hagyományelvű megoldás végső soron a joguralom elvét jelenti (ami nem azonos a jogállammal).
A bírói aktivizmus elemzése után a neokonok amerikai szerepvállalását vizsgálja a szerző, elsősorban a neokonok számára alapvető (sőt, ahogy Békés Márton a neokonokról szóló könyvében rámutatott: ma már egyetlen) szempontból, a külpolitikából. Nixon elnök (és tanácsadója, Henry Kissinger) „realista” hozzáállása, miszerint van a nemzeti érdek, és más erkölcsi skrupulusok nem érdekelnek minket ennek szolgálatában (például hogy kivel szövetkezünk), nem volt szimpatikus a neokonoknak. Ők érzékenyek voltak az amerikai küldetéstudat erkölcsi vonzataira, ugyanakkor Jimmy Carter „idealista-racionalista” megközelítése sem nyerte el tetszésüket. Ezzel szemben ők a „neorealizmus” középutas külpolitikáját képviselték, amely szándékuk szerint egyensúlyoz „hagyomány és ideológia” között, avagy, ha tetszik, a kettő virulens keverékét adja. Ez valósult volna meg többé-kevésbé Ronald Reagan elnöksége alatt. Fontos a nemzeti érdek, de azért figyelembe veszik, hogy milyen a szövetségesnek választott országok berendezkedése.
*
A könyv azt is elemzi, vajon miért ragadt rá Tony Blairre a neokon-neolib címke – munkáspárti létére. Itthon ennek elég egyszerű magyarázata van: aki az Egyesült Államok, illetve George W. Bush szövetségese (volt) a terror elleni háborúban, vagy az arrafelé divatos gazdasági elveket vallja, az nemes egyszerűséggel neokon és neolib lesz a Magyar Nemzet-féle lapokban. Mándi Tibor viszont azt állítja: a New Labour miniszterelnökére és harmadik útjára valóban erős hatással volt a neokonzervatív gondolkodás.
Tony Blair a Munkáspárt – mármint az Old Labour – eretnekje volt. Megkérdőjelezte az egész munkáspárti hagyományt, nem is szerette azt, hivatkozási pontja pedig a 19. századi liberális párt volt – ami ugye évszázadnyi tetszhalott állapot után ma épp együtt kormányoz a Cameron-féle torykkal Londonban. Persze a 19. század régen volt: kérdés, hogy a mai libdemek ráismernének-e akkori pártjukra – de ez valószínűleg minden párttal így van. Giddens és Blair számos régi célt ejtett a Munkáspárt programjából: közölték, hogy az egalitarizmusnak befellegzett, szerették Hayeket és tipikusan jobbos érveket is hangoztattak: a rendszeres segély és hasonlók fokozzák a felelőtlenséget, a járadékvadászatot. Mindezekkel látható, hogy a harmadik út tényleg meghaladja a „régi baloldalt”, ahogy hirdeti magáról. Ám azt is hirdette, hogy meghaladta az új jobboldalt, Reagan és Thatcher hayekista jobboldalát. Az 1997-es választásokon rengeteg thatcherista (például Paul Johnson) Blairt támogatta. Boris Johnson pedig akkoriban azt írta Blair egyik 1998-as beszédéről, hogy „már csak a retikül hiányzik” – mármint ahhoz, hogy a munkáspárti kormányfő teljesen tory elődjéhez hasonlítson.
Mándi Tibor a harmadik út történetének bemutatásával és elemzésével arra jut: míg a neokonzervativizmus elsősorban meggyőződésként született meg, amelyet sikerre vittek képviselői; addig a harmadik út gyökereiben nem más, mint választási stratégia.
„Különösen kiütközik ennek sajátossága, ha színre lépését összevetjük az új jobboldaléval. Utaltunk már arra, hogy az utóbbi több évtizedes előzményekre tekinthet vissza, és hogy a később Reagan és Thatcher által sikerre vitt eszmék kezdetben igencsak népszerűtlennek számítottak. Nem hogy választást nem lehetett nyerni velük, még az is szinte reménytelen vállalkozásnak tűnt, hogy a közbeszéd főáramába bejuttassák őket (…). Akik ennek ellenére kitartottak mellettük, kizárólag azért tették, mert meg voltak győződve arról, hogy igazuk van. Ezzel szemben a harmadik út proponensei mindenekelőtt azzal indokolták az ideológiai váltás szükségességét, hogy ezzel lehet megnyerni a választásokat.”
Megjegyezhetnénk kajánul: tulajdonképpen a felméréseken, közvélemény-kutatásokon alapuló kormányzás (amit jobboldaliak is csinálnak, ha hihetünk Jaroslaw Gizinskinek, aki emiatt kritizálja Donald Tusk kormányát Lengyelországban) a leginkább tudományosan demokratikus, hiszen az úgynevezett népakarat figyelembe vételén alapul. Mindenesetre Mándi rámutat: nagy mértékben a harmadik útnak köszönhető a spin doctorok túlértékelt szerepe a politikában: „azt is mondhatnánk persze, hogy a harmadik utas politikusok számára tulajdonképpen a kormányzás is választási kampány”. Így aztán a kommunikációs kormányzás csapdájába esnek (amire itthon is láttunk elég példát). Végül a szerző a politikai racionalizmus, valamint a relativizmus következményeit vizsgálva mindkettőt elveti, és a hallgatólagos tudás, a korlátozott kormányzat mellett teszi le a voksot.
Hivatalos: Nagy-Britannia brutális háborús fegyverkezésbe kezd
Rishi Sunak bejelentette, hogy az Egyesült Királyság 2030-ig a GDP 2,5 százalékára növeli védelmi kiadásait.
Három hónap, és már löki is vissza Afrikába a migránsokat Nagy-Britannia
Tíz-tizenkét héten belülre ígérte az első migránsrepülők felszállását a miniszterelnök.
Ijesztő, egyre lehetségesebb forgatókönyv: 72 perc alatt elpusztulhat a Föld, ha kitör az atomháború USA és Oroszország között
A NATO Oroszország elleni belépését is felveti az új sztárszerző.
Hogy miért nem szabad Amerikának Európa útjára térnie? David Harsanyi kötetéből kiderül
Amerikában is szép számmal akadnak „eurofil” politikusok és újságírók, akik arra biztatják Amerikát, hogy vegyen példát Európáról – azonban nem mindenki szerint helyes ez az irány. Könyvajánlónk!
Aggódnak a britek: vietnámi prostituáltak érkeznek Magyarországon át Nagy-Britanniába
A vendégmunkások miatt kötött vízummegállapodás adta lehetőségeket használják fel nagyívű terveikhez.
Kik a Trump-kampány nagy pénzügyi támogatói?
Az elnökválasztási kampány égeti a pénzt, a sikeres szerepléshez elengedhetetlen, hogy legyenek adományozók. Donald Trump 2024-es kampánya mögött öt nagy finanszírozó körvonalazódik.
Az öt lépés hete
Belföld
Hát a messziről jött amerikai embereknek azt mond Orbán, amit akar. Meg a saját szavazóinak is.
Összesen 7 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. augusztus 13. 16:36
Tök mindegy melyik lesz a jusa elnök.
Nekünk attól nem lesz jobb.
egysegelem
2012. augusztus 13. 16:23
"Mitt Romney most ugyanazzal a lepraval boritana el az egesz civilizalt vilagot, amivel George W. tokfilko politikaja boritotta el 8 even at. Akkor mar ezerszer inkabb legyen meg egyszer Obama az elnok!"
Ez nem igaz.
szeekely
2012. augusztus 13. 15:12
Eppenseggel ezek a jelensegek okozzak, hogy tisztesseges - es esszel is megaldott - magyar nemzeti erzelmu polgar semmikeppen nem kivanhatja a vereskezo neokon haborus uszitok altal vezerelt republikanus politikusok gyozelmet Amerikaban.
Mitt Romney most ugyanazzal a lepraval boritana el az egesz civilizalt vilagot, amivel George W. tokfilko politikaja boritotta el 8 even at. Akkor mar ezerszer inkabb legyen meg egyszer Obama az elnok!
Leegyszeruitve: az amerikai Orbant ugy hivjak, hogy Barack Obama, mig az amerikai Gyurcsany neve Mitt Romney. Csak hogy keresztbe-kasul lassuk vegre, ami eleve ugy is all!
szeekely
2012. augusztus 13. 15:04
"Ők érzékenyek voltak az amerikai küldetéstudat erkölcsi vonzataira."
Pl. az amerikai torvenyhozas kozel-keleti elkotelezettsegere, ami persze nem is annyira erkolcsi vonzat, mint inkabb a valasztasi kampanyokban valo csufondaros alulmaradast elkerulendo kotelezoen eloirt aktus.
"a „neorealizmus” középutas külpolitikáját képviselték, amely szándékuk szerint egyensúlyoz „hagyomány és ideológia” között, avagy, ha tetszik, a kettő virulens keverékét adja"
Ha virulens azt jelenti, hogy olni szabad, megpedig tomegesen es a megolendok ellenallasanak legcsekelyebb eselye nelkul,
akkor a neokon ideologia valoban "virulens"-nek nevezheto.
Ne feledjuk, hogy a demokracia eroszakos terjesztese urugyen nekik koszonheto a megelozo csapas katonai doktrinaja (vetlenek tomegeinek szabad lemeszarlasa), Guantanamo es Abu Graib borzalmai es a "jarulekos halalokozas" elve is, ami azt jelenti, hogy egyetlen celszemely megoleseert le szabad gyilkolni artatlanok tucatjait, akik eppen rosszkor voltak a rossz helyen. Regebben ezeket a dolgokat haborus buncselekmenynek neveztek.
"Fontos a nemzeti érdek, de azért figyelembe veszik, hogy milyen a szövetségesnek választott országok berendezkedése."
Es mondjuk amerikai katonak tizezreit folaldozni a szovetseges oltaran - olyan haboruban, amit az adott szovetseges egymaga sose tudna megvivni - azert ez is magatol ertetodove valt. Micsoda? Hogy van/lehet a szovetsegestol fuggetlen amerikai nemzeti erdek? Ki beszel ilyen ostobakat...?!
Hídpénzbotrány: súlyos bűncselekményekkel is meggyanúsíthatják a felelősöket
origo.hu
Kiderült, hogy Zelenszkij hogyan akar véget vetni a háborúnak
origo.hu
Az orvosok tapsoló sorfala előtt tolták utolsó útjára a 6 éves kisfiút, aki életét adta a hároméves öccséért
borsonline.hu
Már nem akar senkit sem meggyőzni, hogy az a meccs nem volt bunda
magyarnemzet.hu
Kivonul a Spar az országból? Itt a cég magyar elnökének válasza
mindmegette.hu
A Liverpool vezetése az éjjel döntött: Klopp utódja egy nagyon drága edző lesz
magyarnemzet.hu
Hatalmas terhespocakkal pózol Lékai-Kiss Ramóna
origo.hu
Mindent kirántunk! 7 isteni rántott hús és zöldség
mindmegette.hu
Játssz és nyerj páros belépőt a Magyarország-Kanada jégkorongmeccsre (hirdetés)
jegkorongjatek.origo.hu
A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)
she.life.hu
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
videa.hu
A világ legjobb csapata újra Budapesten (hirdetés)
origo.hu
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.