Leccs és fröccs – Elméleti alapvetés

„Nyári ételhez nyilvánvalóan nyári italt, ilyen pedig mindjárt kettő is van, a sör és a fröccs. Hogy ki melyiket választja, az egyéni preferenciák kérdése csupán. Mértékadó magyar gondolkodók mindenesetre akként szoktak nyilatkozni, hogy a könnyebb paprikás ételekhez (harcsa-, ponty- és gombapaprikás, lecsó és ilyenek) kadarka illik, még inkább kadarka siller, a lecsóhoz pedig a fentebb írtak szerint kadarka sillerből való fröccs dukál.

Kérdés persze, hogy amennyiben a bor csakugyan jó - hál' istennek príma kadarka sillerek kaphatók egy ideje –, akkor mért adunk hozzá vizet. Ha viszont nem elég jó, mért nem inkább valami jobbat választunk. A föntebbi aggály annyira jogosult, hogy ezen az úton nem is lehet továbbhaladni, a leghelyesebb, ha kezdjük az egészet elölről.

Nyaranta tudvalevőleg sok folyadékot kell fogyasztanunk, ellenkező esetben kiszáradunk, a víz- és ionhiány pedig vérnyomáseséshez, agyműködési és szívritmuszavarokhoz, tachycardiához vezet, később eszméletvesztés vagy sokkos állapot következik, aztán lehet is megrendelni a temetést. Tehát vizet, vizet, vizet. Viszont az ember nem teve, ezért aztán szívesebben issza a vizet, ha bor is van benne. Vagyis a kérdés nem az, hogy spricceljünk-e vizet a borba, hanem az, hogy adjunk-e a vízhez bort (fele-fele arányban mondjuk), erre a kérdésre pedig minden józanul gondolkodó ember csakis igennel válaszolhat. Kisfröccsöt vagy hosszúlépést kérünk a lecsó után, így a dehidratációnak fittyet hányhatunk, víz- és ionháztartásunk rendben, vérnyomásunk stabil, szívünk úgy ver, mint a svájci óra. Ami az agyműködésünket illeti, az ennyire jó sohase volt, így aztán rendelünk még egy fröccsöt, biztosítandó, hogy így is marad.”