Bátor emberek

„Rendben van, a mezőkövesdi Széchenyi szakközépiskola egyik oktatója a tantestületi értekezlet szünetében leszedte a tanterem faláról Kertész Imre Nobel-díjas magyar író portréját, és ott helyben össze is tépte. Aztán Elie Wiesel Nobel-békedíjas író képét is leszedte; az iskolaigazgató mindezt végignézte, ám nemhogy nem lépett közbe, még helyeselte is a történteket. (...)

Hanem a kérdés az, hogy mi most a teendő. Már azon túl, hogy sürgősen valami bátorságdíjra terjesztjük fel a bátor oktatót és az iskolaigazgatót. Azt gondolom, legelőbb is meg kell mondani nekik, hogy bátorságuk nem volt hiábavaló: Kertész Imre úgy összecsinálta magát, hogy azóta se mer tollat venni a kezébe, sőt ő maga kérte, hogy töröltessék neve nemcsak a Nobel-díjasok, de a magyar írók lexikonjából is.

Elie Wiesel reakcióit sajnálatos módon nem ismerjük, mert az eset után egyszerűen eltűnt, feltehetően rejtekhelyen megbújva gondolja át eddigi hitvány életét, s felülvizsgálja álláspontját a világ dolgairól, majd miután megtagadta múltját, bocsánatot kér a mezőkövesdi tantestülettől és az emberiségtől.

Ám nehogy azt higgyük, hogy nemzetünk legbátrabb fiai hátradőlhetnek a karosszékükben. A Tárki felméréséből tudjuk, hogy a magyar lakosság a valós százezer fő helyett egymillióra saccolja a zsidók létszámát Magyarországon, amiből következően minimum még kilenc Kertész Imrének kell rejteznie a mezőkövesdi szakközépiskola tantermeiben, s mennyi lehet még az országban.

És akkor azt még nem is tudjuk, hogy a pirézek nem zsidók-e valójában, úgyhogy most van csak ideje igazán a bátor és magas fokon civilizálódott tanároknak, iskolaigazgatóknak.”