„Hallgattuk ötven éven át Kádár János összehasonlítását I. Ferenc József apostoli királyunkkal, mely méginkább sértő (ám majd egy másik bejegyzés témája lesz), ugyanez a helyzet itt is, csak most épp Horthy van a célkeresztben. Nagyon tetszik a demokráciaféltés; itt nem a bal-jobb a határvonal, hanem a demokrata-antidemokrata; a baloldali demokratának el kell utasítania Kádárt, a »jobboldali demokratának« Horthyt. Ami tényleg csak azért vicces, mert ha Horthy »demokrata« lett volna a szó mai értelmében, és egyenlő és titkos választójog lett volna Magyarországon, a nyilasok és fajvédők jóval korábban hatalomra jutnak. Elég csak annyit látni, hogy 1939-ben titkos lett a városokban a választás és a zöld kommunisták már bejutottak. Ebbe a kedves kortárs demokrata nem gondol bele, hogy Horthy hazáját nem csak a vörös, hanem a zöld veszedelemtől is óvni kívánta.
Ezen túl az összehasonlítás teljesen elfelejti a jogfolytonosság többszöri megszakadását Horthy Miklós ideje és Kádár közt. Két külön Magyarország volt az. Horthy Miklós alatt a Magyar Királyság még nem volt elszakítva alkotmányos hagyományaitól, és bár, valóban, a Horthy-provizórium »egy olcsókönyvtári kiadása volt a Habsburg monarchiának«, de legalább az volt! Volt cél, volt fölkapaszkodás. Volt híd. Kádár rendszere diktatúra volt, méghozzá az egyik legsötétebb típusú: amely az elmét támadja. Röhejes az »idegen hatalmak segítségével« hatalomra kerülés érve is: ez a győztes ellenforradalmat segítő román (helyenként francia) csapatok segítségét és angol diplomáciai támogatást teszi egyenértékűvé a Kádár, Apró, Dögei által behívott Vörös Hadsereggel, a diktatúra fenntartására bevezényelt szovjet csapatokkal.”