„Azt írod, hogy a külföldi missziókban való részvétel ellenére egyik kormány sem törődött a honvédelem ügyével. Szerinted ennek inkább pénzügyi-gazdasági, vagy inkább koncepcionális okai vannak? Nem lehet, hogy a szakpolitikusokon kívül az egyszeri magyar politikus tényleg nem is érti, hogy miért van szükség honvédelemre?
Szerintem itt a probléma ugyanaz, mint az összes hasonló, évtizedek óta úgyhagyott-toldozott-foldozott-elkezdett-abbahagyott-újrakezdett Nagy Magyar Ügyben. Vagyis a rendszerváltás utáni kormányzatok képtelenek voltak egy koherens egész rendszerben megfogalmazni, hogy a Varsói Szerződés tömeghadseregének leépítésén túl mi a honvédség értelme, célja, jelene, jövője stb., és ezt meg is valósítani.
Emellett azt gondolom, sem a politikában, sem a szélesebb közvéleményben nem lett kellően megért(et)ve, hogy a honvédelem az nem csak a »haza védelmét« jelenti, és a NATO-tagság sem csupán annyi, hogy aláírtunk egy papírt. Itt egy olyan összetett szervezetet kell működtetni, ami képes az ország védelmére, más országokkal való együttműködésre, nemzetközi missziókban való részvételre, az új típusú katonai kihívások (terrorizmus, kiberháború stb.) kezelésére. Emellett pedig a civil életben is fontos szereplő: például természeti és ipari katasztrófák elhárításánál, a polgári repülés biztosításánál, a kutatás-fejlesztésben való részvétellel, vagy a nemzeti hagyományok ápolásával. Nem utolsó sorban pedig munkahely, ami munkát, képesítést ad (kell, hogy adjon) emberek tízezreinek. És akkor még nem beszéltünk arról, ami ennek a posztnak az apropója is, hogy a NATO-tagság milyen kötelezettségekkel, vállalásokkal, elvárásokkal jár, és ez nekünk miért is jó, hogy tagok vagyunk. (...)