Minél több gyereket kellene zenére tanítani

„– A hazai zeneoktatást és zeneművészeti életet hogyan látja?

– Ma négy-öt év után a hallgató papírt kap, hogy ő művész. Hát már hogyan lenne az? Egy orvos a hatéves egyetemi képzés után még legalább öt évig »csak« rezidens, utána lesz szakorvos. Úgy látom, a hazai zeneoktatás jelenleg iparszerűen működik, és ezt át kellene gondolni: sok a rossz zenész, sok a rossz előadás, mert hangról hangra megmutatunk mindent, szorosan fogva a növendék kezét, ahelyett hogy hagynánk játszani a hangokkal. Erről is az a véleményem, hogy az improvizációnak nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a komolyzenei oktatásban is.

– De mégiscsak szükséges a zenészképzés, hiszen nem lehet mindenki elsőrangú muzsikus, kellenek a szimfonikus zenekarokba is színvonalas »zenei munkások«.

– Persze, kapjon bizonyítványt, de ne művészdiplomát. Aztán zenekari meghallgatásokra jár majd, ahol vagy felveszik, vagy nem. És túl sok szimfonikus zenekar van ma Magyarországon – miközben örülök neki, hogy ennyi van. Kegyetlen a helyzet, de ez az igazság. Viszont minél több iskolában, minél több gyereket kellene zenére tanítani, és meghagyni nekik a szabadságot, a kifejezés örömét, már kisgyerekkortól kezdve. Mert ez jó időtöltés, csodálatos érzés, és sokkal előbbre visz, mint számítógépes játékokon játszani vagy a grundon őgyelegni. Vissza kellene adni az önkifejezés örömét.

– A kultúra jelenlegi, általános helyzetéről mi a véleménye?

– Szerintem elég volna az erre szánt állami támogatás, ha jól lenne elosztva, ugyanis sok esetben széthordják a pénzeket. Maga a kulturális kormányzat sem mer erről beszélni, mert fél, hogy majd piszkálják innen-onnan, mondván, miért nem jut nekik forrás. Sok támogatásnak nincs látható eredménye, nem jön létre semmilyen művészeti érték belőle: ezért van gondban a kultúrafinanszírozás. Inkább annak kellene adni pénzt, aki nem kér: a megszállott művész az igazi művész. Aki akkor is teszi a dolgát, ha éhezik-fázik és nyomorog.”