„Azt a a következtetést vontam le, hogy a magyar vidékról kiszántott zsidók helyét cigányok töltötték be. (A köztudattal ellentétben a magyar zsidóság alapvetően falusi zsidóság volt – s a modernizálódó magyar falu speciális igényeit látták el funkcionálisan.) Ahogy az élővilág rendjét nem lehet katasztrofális következmények nélkül megbontani, úgy a szervesen képződő társadalmi orgazimusét sem. Ama olaszliszkai forgatáson fölkerestük az egykori zsidóknak a falusiakétól elütő, városiasabb izléssel épített házait is – a kibelezett téglahalmokon és szemétkupacokon ugráló gyerekekkel ezt a jóvátehetetlen romlást igyekeztünk vizuálisan bemutatni.(...)
Mint görög tragédiákban, úgy kísértenek a temetetlen holtak. Bűnök. Míg nem jön el a gyógyító katarzis bármilyen fájdalom árán is, a bűn csak újabb bűnt virágzik. Fakadjanak azok elszánt szembenézés hiányból, vagy »jótékony«, valójában kompenzáló sors-összemosásból.
Az önelfojtó-pótcselekvő cigány holokauszt mítoszgyártás ellen, üldöztetésük felületes és mértékaránytalan sztereotipiája okán egy tésztává dagasztó hazugság ellen, tapasztalatból tudom, a leglehetlenebb fellépni. Pedig anélkül, hogy figyelembe vennénk az eltérést a két nép történelmi és kulturális szerepét, valamint a magyarsággal való interakcióját illetően, nem érhetünk le azokhoz az eredőkhöz, amelyekkel a siker reményében foghatnánk hozzá – ha nem is a »kérdés« megoldásához, de legalább enyhítéséhez.”