„Pártapparátusban dolgoztam, cenzor nem voltam. Nem azért, mert magányos hősként én egyedül ellenálltam egy ilyen megbízásnak. Egyáltalán nem voltam magányos hős, én hittem annak a rendszernek az elveiben, azért voltam ott, és nem pénzért. Meg sem gazdagodtam belőle, azért mentem oda, mert azt gondoltam, hogy van értelme egy köztulajdonon alapuló társadalomnak. Ma már tudom, miben tévedtem természetesen.
Cenzor tehát nem azért nem voltam, mert magányos hősként, ellenállóként mentem volna be oda lazítani a rendszert, egyáltalán nem volt ilyen szándékom, hanem azért, mert aki kicsit olvasott a történelemről, az tudja, hogy a pártállam nem így működött. Az nem az én szerepemet szépíti, hanem tény: a párt az állami szervekkel hajtatta végre a maga politikáját. Volt kiadói főigazgatóság, lektorátus, film főigazgatóság.
Ez nem szépíti sem az én szerepemet, sem a rendszert, puszta tény. De pontosan azért, mert életem egy korszakában, ugyan már a pongyola diktatúra, a nyolcvanas évek második felére eső szakaszában, de láttam a rendszer működését, tudom, hogy mi a baj most ezzel a törvénnyel, és ezért nem kevesebbszer, hanem többször fogok szólni róla.”