Megvan az oka, miért semmisült meg Oroszország űreszköze, a Luna-25

2023. augusztus 21. 18:34

A küldetés fő célja a talajnak a jég jelenléte szempontjából való vizsgálata volt.

2023. augusztus 21. 18:34
null

A Luna-25  korrekciós hajtóműve 84 másodperc helyett 127 másodpercig működött, amikor az űrállomás megpróbált a leszállás előtti pályára állni, és a jármű a Holdba csapódott – jelentette ki Jurij Boriszov, a Roszkozmosz orosz állami űrvállalat vezérigazgatója hétfőn a Rosszija 24 televíziós hírcsatornán. Boriszov szerint 

a hajtómű leállítása nem rendesen, a ciklogramnak megfelelően történt, és a tervezett 84 másodperc helyett 127 másodpercig működött, 

amit a szerkezet pusztulása fő okának nevezett. 

Ezt is ajánljuk a témában

Elmondta, hogy az egész kísérlet a stabil rádiókapcsolat zónájában zajlott, a szakemberek mindent tudtak a hajó helyzetéről. 

Ennek ellenére 14 óra 57 perckor a készülékkel való kommunikáció megszűnt. A kommunikáció helyreállítására tett kísérletek nem jártak sikerrel. Az előzetes ballisztikai számítások azt mutatták, hogy a korrekciós hajtóműrendszer rendellenes működése miatt az űrhajó nem zárt holdpályára került, és lényegében a Hold felszínébe csapódott”

– jelentette ki Boriszov. 

A csaknem fél évszázados leállást követően a Lavocskin Kutató- és Ipari Társaság által megépített holdállomást augusztus 14-én indították el egy Szojuz 2.1b rakétán, egy Fregat gyorsító fokozattal a Vosztocsnij űrrepülőtérről. Néhány perc múlva a Fregat Föld körüli pályára állt, és 1 óra 20 perccel a felszállás után a Hold felé irányította az űrállomást. A repülés során az állomás kétszer korrigált a röppályájáján, és augusztus 16-án két fékező impulzus leadása után mintegy 100 kilométeres magasságban állt Hold körüli pályájára. 

A repülés során az állomás műszereinek adatait, valamint számos fényképet, köztük a Hold déli pólusánál lévő Zeeman-kráterről készült felvételt továbbított a Földre. Az állomásnak a tervek szerint augusztus 21-én kellett volna landolnia a Hold látható oldalán, a Boguszlavszkij-krátertől északra. A küldetés fő célja a talajnak a jég jelenléte szempontjából való vizsgálata volt.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: Handout / Russian Space Agency Roscosmos / AFP

 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lhotx
2023. augusztus 24. 08:33
A szóbanforgó egységet soha többé senki nem keresi. Talán még meg is találják -- alkalomadtán -- talán még látható is lesz valami része (ha nagyon kell), keresni azonban biztos, hogy senki sem fogja. Megszűnt olyan látványosság lenni, mint az Indiáé.
Tárkány Álmos
2023. augusztus 22. 06:37
A cári orosz naptár szerint mérték a hajtómű működésének idejét. Istenem, megesik az ilyen! Október 25. vsgy november 7. Nem mindegy? Ne kukacoskodjatok!
lauderstenonis-2
2023. augusztus 21. 20:54
Ez nem igaz! Ez egy kirobbanó orosz siker volt. Ugyanis 1 űreszköz helyett 18567 db orosz űreszköz érte el a Holdat. Na ezt csinálja utánuk a hanyatló Nyugat!
I feel the earth move under my feet
2023. augusztus 21. 20:25
"Janos Kovacs Akitlosz 2023. augusztus 21. 19:16 Ugyanaz programozta, aki a lengyelbe küldött rekettát. Kicsit elnézte. Olyan nagy országban, az a pár másodperc nem számít." Rémesen ostoba és primitív vagy.. hogy mi örömöd leled abban, hogy ezt nap nap után bizonyítani igyekszel...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!