Vasárnapi Újság

2022. május 1. 12:13
Újra ás újra meg kell vizsgálni az élelmiszer- és benzinárstop fenntarthatóságának lehetőségét is – közölte a kancelláriaminiszter.
2022. március 27. 7:27
A miniszterelnök szerint a magyar érdek az első. Amit az ukránok kérnek, az pedig azt jelentené, hogy nem lesz üzemanyag és földgáz Magyarországon.
2021. augusztus 22. 8:18
A miniszterelnök jelenleg 50-56 ezer forintos egyszeri kifizetést lát valószínűnek, de az az összeg akár ennél jóval magasabb is lehet.
2021. június 20. 14:02
A jövő évi költségvetés leghangsúlyosabb eleme a gazdaság-újraindítási akcióterv, amely lehetővé teszi, hogy mindenki talpra tudjon állni, akit a koronavírus-járvány nehéz helyzetbe hozott – mondta a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2021. június 20. 9:27
Ki kell venni a gyermekek életéből, oktatásából az életkoruknak nem megfelelő tartalmakat, mert a gyermek szexuális nevelése kizárólag a szülő joga és dolga – mondta el Kocsis Máté a Vasárnapi Újságban. 
2021. április 18. 7:59
Ezeket a vakcinákat már a világ tucatnyi országában használják, valamint a magyar gyógyszerfelügyelet is engedélyezte ezeket – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója.
2021. április 11. 8:02
Rétvári Bence szerint ha a baloldalon múlna, ma kevesebb beoltott és több fertőzött lenne – hangzott el a Vasárnapi újság című műsorban.
2021. április 4. 20:56
Márki-Zay Pétert nem tartjuk olyan jelentős személyiségnek, hogy foglalkoznunk kellene vele – reagált a hódmezővásárhelyi polgármesterre Sótonyi Péter a Vasárnapi Újságban.
2021. január 3. 8:53
„A 2010 és a 2020 közötti évtized az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede volt Magyarországnak” – mondta Orbán Viktor a Vasárnapi Újságban. 
2020. november 15. 12:24
„Nyilvánvalóan emberek vagyunk és el tudunk fáradni”– mondta Merkely Béla a Vasárnapi újságban.
2020. április 12. 20:33
A köztársasági elnök felesége barátnőjével együtt már mintegy ezer maszkot varrt.
2019. március 5. 9:33
Egyelőre mégsem bízhatunk benne.
2018. április 15. 8:53
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint Soros pénzéből szervezték a szombati tüntetést. Rogán hozzátette: a kormány erős felhatalmazást kapott az EU, az ENSZ vagy épp Soros György törekvéseivel szemben.
Mandiner.család
2017. április 10. 17:56
A Corvinus Egyetemen egy olyan szak indul, mely alapvetően közgazdászdiplomát ad, de a hallgatók választhatják a családpolitikát mesterképzésként, ennek hangsúlyos demográfiai, szociológiai és családtanulmányi aspektusai lesznek – jelentette ki Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Mandiner.család
2016. december 5. 12:31
A kormány 2010-ben arra vállalkozott, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét – mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár vasárnap, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Mandiner.történelem
Krími háború
2016. február 28. 20:01
Végéhez közeledik a krími háború, mégsem akarja elhinni senki a fejleményeket Londontól Pest-Budáig, Szentpétervártól Lisszabonig. Szevasztopol elesett, a cár elhunyt, a béketárgyalások pedig a küszöbön vannak. A magyar sajtó pedig a császár bölcsességéről zeng ódákat, a külföldi pedig Oroszország további szerepét fejtegeti. Magyar sajtó és krími háború: utolsó, befejező rész.
Mandiner.média
2015. november 17. 8:59
Amikor már-már azt hihette az ember, hogy tényleg nincs lejjebb, akkor a menekültek naponkénti – áttetszően kódolt zsidózással „színezett” – gyalázása, a zemberek naponkénti vadítása újra meg újra megmutatta: mindig van lejjebb.
Indul a licit
2015. október 11. 10:14
A földművelésügyi miniszter tájékoztatása szerint a döntően szántó művelési ágba tartozó állami földterületek árverése várhatóan novemberben kezdődik, és néhány hét alatt lebonyolódik. Az árverésen helyben élő magyar állampolgár földművesek vehetnek részt, cégek nem. A licit az 5,5 millió hektár magyarországi termőterület mintegy 7 százalékát, nagyjából 350-400 hektárt érinti - mondta Fazekas Sándor a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában, ahol azért balliberálisozott is egyet.

összesen: 20 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó