A Professzorok Batthyány Körének elnöke: Soha nem hátráltunk ki a kormány mögül!

2021. április 04. 20:56

Márki-Zay Pétert nem tartjuk olyan jelentős személyiségnek, hogy foglalkoznunk kellene vele – reagált a hódmezővásárhelyi polgármesterre Sótonyi Péter a Vasárnapi Újságban.

2021. április 04. 20:56
null

A Professzorok Batthyány Köre közleményben mondott köszönetet a magyar egészségügynek a helytállásért. Hozzátették azt is, hogy zajlik az alattomos hangulatkeltés, terjednek az álhírek, és úgy tűnik, mintha egyesek annak örülnének jobban, ha a magyar egészségügy minél kevesebb beteget tudna megmenteni.

Többek között erről a közleményről is beszélgettek a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Sótonyi Péterrel, az Állatorvostudományi Egyetem rektorával, a Professzorok Batthyány Körének elnökével.

Sótonyi Péter a műsorban felidézte, hogy az elmúlt egy évben folyamatosan támadták a kormány járványügyi intézkedéseit. Jellemző példa, hogy először a bírálók számonkérték, hogy miért nem nyitott a kormány, majd nem sokkal később már azzal támadták a döntéshozókat, hogy túl korán nyitottak.

A helyzet politikai célokra történő felhasználása komoly probléma a professzor szerint.

Az orvosprofesszor nehézen tudja megérteni a keleti vakcinák elleni hangulatkeltést, hiszen a világ egyik felén ezzel a vakcinával oltanak, több tudományos közlemény ezt tartja a jobb vakcinának.

„Biztosíthatok mindenkit, hogy jelen pillanatban a Magyarországon forgalomba hozott, engedélyezett vakcinák abszolút megfelelnek mindenféle előírásnak és követelménynek, biztonságosan használhatók” – mondta, hozzátéve, hogy hamis az az állítás, hogy a kínai vakcinák bizonytalan eredetűek lennének, egészen pontosan nyomon követhető a vakcinagyártás, a vakcinák teljes dokumentációját ismerjük, és a felhasználás előtt még a magyar hatóságok is ellenőrzik őket.

Szóba került Márki-Zay Péter korábbi kijelentése is, miszerint „már a Professzorok Batthyány Köre is kihátrált a kormány mögül”.

Mivel a testület a fent említett nyilatkozatot szinte egyhangúan – 98 százalékos szavazati aránnyal – fogadta el, ezért a polgármester szavai nem állják meg a helyüket.

Sótonyi Péter ugyanakkor kiemelte, hogy a közlemény nem a polgármester szavaira volt reakció. „Márki-Zay Pétert nem tartjuk olyan jelentős személyiségnek, hogy foglalkoznunk kellene vele a Professzorok Batthyány Körének nem célja, hogy minden hasonló megnyilvánulásra reagáljon” – hangoztak a rektor szavai.

Sótonyi szerint a hódmezővásárhelyi polgármester szavai – miszerint a vidéki fideszesek egy keresztrejtvényt sem tudnak  megfejteni – arra voltak alkalmasak, hogy „összekovácsolják a vidéket”.

„Nem hátráltunk ki a kormány mögül soha, hiszen ez a kormány azt az értékrendet képviseli – magyar, nemzeti, keresztény, konzervatív értékrendet – amit a mi körünk is képvisel, nem csak a budapesti, hanem a vidéki professzorok, orvosprofesszorok” – szögezte le az elnök.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik