Kiderült, mikor vesznek végső búcsút a tragikus sorsú hódmezővásárhelyi rendőrkapitánytól

Szabó Zsolt gyászjelentésében kiemelték, hogy búcsúszertartása nem sajtónyilvános.


Szabó Zsolt gyászjelentésében kiemelték, hogy búcsúszertartása nem sajtónyilvános.


„Úgy tűnik, mégis van a Tiszának programja” – írja az építési és közlekedési miniszter.


A miniszter exkluzív interjúban mondta el, hogy mi az, ami csak Orbán Viktornak sikerült.


Az is baloldali válságjelenség, hogy politikai kibeszélő műsoroknak van számottevője követője, nem pedig az egyes pártoknak.
















