Varga Mihály szerint a gazdaság erőteljes felpattanása várható idén

2021. június 20. 14:02

A jövő évi költségvetés leghangsúlyosabb eleme a gazdaság-újraindítási akcióterv, amely lehetővé teszi, hogy mindenki talpra tudjon állni, akit a koronavírus-járvány nehéz helyzetbe hozott – mondta a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

2021. június 20. 14:02
null

Varga Mihály hangsúlyozta, szeretnék minél hamarabb visszanyerni azt a növekedési képességet, ami a járvány előtti éveket jellemezte. Mint mondta, 2022 már ez az év lehet. A pénzügyminiszter kiemelte: úgy számolnak, hogy 2021-ben a gazdaság eléri azt a pontot, ahol 2019 végén, a járvány előtt tartott, és 2022-ben 5,2 százalékos gazdasági növekedés, 5,9 százalékos GDP-arányos hiánycél várható, valamint az adósságráta is csökkenő pályára áll.    

Családtámogatás, nyugdíjemelés és a fiatalok segítése a célok közt

Varga Mihály hozzátette azt is, hogy vannak fontos társadalompolitikai célok, ezek között említette a családok támogatását, a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a 25 év alattiak adómentességének bevezetését.    

– fogalmazott. A pénzügyminiszter felidézte, nagyon fontos volt a gazdaságvédelmi alap – amelyben különböző forrásokat gyűjtöttek össze például beruházások indításához és munkahelyek védelméhez –, valamint a járvány elleni védekezési alap.    A 2022-es költségvetés megőrzi ennek struktúráját, de már gazdaság-újraindításról van szó; 7300 milliárd forintos gazdaság-újraindítási alapot különítenek el a büdzsében – fejtette ki. Hozzátette, továbbra is lesz egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap, 3600 milliárd forintos keretösszeggel.    

Az irány: adócsökkentés és béremelés

Varga Mihály ugyanakkor kifejtette, bízik abban, hogy 2022 után egyre kisebb hangsúly lesz a járvány elleni védekezésen.   

A pénzügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy az idei első negyedévben már érezhető volt a tavalyi döntések megjelenése, főként a beruházások, fejlesztések területén. Jelezte, hogy az elindított beruházások fokozatosan megjelennek majd a gazdaság működésében. Emiatt Varga Mihály arra számít, hogy erőteljes felpattanás várható.    

Kifejtette azt is, hogy a gazdasági növekedés legnagyobb lendületét 2016 óta az az adócsökkentő és béremelő megállapodás adta, amelyet a munkaadókkal és a munkavállalókkal kötöttek. „Ha erre a pályára vissza tudunk kerülni, és van egy fokozatos, de lendületes bérnövekedés, ugyanakkor az adókat csökkenteni tudjuk, akkor javulhat a magyar gazdaság versenyképessége, a növekedési pálya újra a 4-5 százalékos sávban képzelhető el” – mondta a pénzügyminiszter.

(MTI)

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
airmax
2021. június 21. 15:04
És még egy... egy Harvardi professzor intelme (nagyjából lefordítva... és természetesen az usa gazdaságra mondta...) - Ha 180-al száguldasz az autópályán, akkor azt lehet úgy értelmezni, hogy "Milyen király autóm van... repesztek, mint állat..." vagy lehet úgy is értelmezni, hogy "Olyan dolgot csinálsz ami nem biztos, hogy fenntartható, és a baleset kockázatát is jócskán megnöveled..." Azt is hozzátette... A szituáció bonyolult... nyomni kell a gázt mert a repülővel fel kell szállni.... De sokkal könnyebb felszállni, mint majd leszállni... Bízom benne, hogy a kormányban lesz elég bölcsesség ennek belátására, és óvatosabb fiskális politikát követ majd...
Belakiss
2021. június 21. 13:26
MIJE?
airmax
2021. június 21. 12:42
No akkor ha az van amit Varga Mihály mond, akkor mi a retekért kell a jövő évi hiányt olyan magasra tervezni? Miért nem lehet visszatérni a konszolidált pályára? Miért fölturbózni az inflációt, és lehetőséget adni, hogy pénzügyi támadások érjék az országot? Csak azért mert az eu most nem ellenőrzi, hogy 3% alatt legyen a hiány? Attól még nem kell idiótának lenni.... Matolcsy erről beszélt... Azt mondja... Jövőre nem lesz mit újjáépíteni, mert az idén már visszajutunk oda, ahol a vírus előtt voltunk... És én Matolcsyval értek egyet... https://magyarnemzet.hu/pc19/matolcsy-gyorgy-a-negyedik-hadjarat-9970073/ Sajnos megvan a veszélye annak, hogy hiába a magasabb adósság, hiába a több állami fejlesztés, az eredmény sokkal kevésbé lesz hatékony, mert a többlet pénz elinflálódik... Okosabb ütemezéssel pedig jobban ki lehetne jönni a végén...
Pelso j.
2021. június 20. 17:11
várható lehet úgy számolnak szeretnék kell szólnia haladhat bízik abban arra számít várható - ismét ha javulhat Köszönjük, Mihály.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!