Pártfegyelem

2019. március 05. 09:33

Egyelőre mégsem bízhatunk benne.

2019. március 05. 09:33
Sebes György
Népszava

„Nem lenne meglepő, ha a Fideszben kötelezővé tennék a Vasárnapi Újság című műsor hallgatását. Ott ugyanis legalább egy interjúban mindig eligazítják a híveket, mit és hogyan kell érteni. Legutóbb például a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár magyarázta a teendőket (és a bizonyítványt). A miheztartás végett.

Problémát jelent persze, hogy a kétharmadot szerző hatalomnak változatlanul az a kényszerképzete, hogy ők – és csakis ők – képviselik a magyar emberek véleményét. A legutóbbi népszavazás mintegy 1,4 millió visszaküldött kérdőívéről például Orbán Viktor azt állította, hogy a túlnyomó többség álláspontját testesítette meg. Egy pillanatig nem zavarta tehát, hogy mintegy hat és fél millió választópolgár ezek szerint nem válaszolt. És azért arra sem árt emlékezni, hogy a kétharmados parlamenti többség sem a voksok többségével jött létre.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

Egyelőre mégsem bízhatunk benne, hogy nem a pártfegyelem dönti majd el a parlamenti szavazásokat. Egészen leegyszerűsítve: továbbra is az történik majd ebben az országban, amit a nagy vezér óhajt. Márpedig ő ragaszkodik a hatalomhoz, és mindent e célnak rendel alá. Ha szükségesnek tartja, riogat, félelmet kelt, gyűlöletet szít, és ellenségeket vizionál mindenütt. Nem számít az sem, ha eközben szembe kerül vélt barátaival, netán a szövetségeseivel is. Mindeközben a magyar emberekre és feltétlen támogatásukra hivatkozik, bár világos perceiben azért tisztában lehet vele, hogy mennyi az annyi.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biivisz
2019. március 06. 10:42
"A legutóbbi népszavazás (sic!) ... 1,4 millió ... kérdőívéről ... azt állította, hogy a túlnyomó többség álláspontját testesítette meg." Ezt az eredeti cikkből másoltam, tényleg "népszavazás"-t ír ez a szerencsétlen. Az is lehet, hogy szándékosan, mert ha annak nevezné, ami volt - konzultáció - a "távol maradókat" nem lehetne olyan hangsúlyosan az ellentáborba sorolni. Akárhogy is, ezt azért teljes joggal tekintheti (és kommunikálhatja) Orbán egy meglehetősen széles merítésű - ha nem is reprezentatív - mintán vett közvélemény-kutatásnak.
Válasz erre
1
0
Senye Péter
2019. március 06. 10:31
Egyelőre a Fidesznek áll a zászló. Ilyen ellenzékkel így is marad.
Válasz erre
1
1
Korrupt Kornél
2019. március 05. 20:07
sgy1g
Válasz erre
1
0
Lombi
2019. március 05. 19:08
Ez meg miket hord itt össze?
Válasz erre
1
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!