Tihany

2020. augusztus 26. 15:41
A Tranzit szervezői között is megjelent a koronavírus, ezért úgy döntöttek, hogy a rendezvényt elhalasztják.
2020. augusztus 12. 9:33
Amit a Balaton – ez a talán nem is létező, imaginárius hely, amely inkább belül van, a lélek tereiben, mint a világban – számomra jelent, az leginkább a Tihanyi-félsziget csücskében van jelen. Magyarországon innen látszik leginkább a végtelen.
2020. augusztus 9. 14:38
Nagy a tét, egy ország jövője.
2020. június 26. 10:19
Az imázsfilmet az Európai Utazási Bizottság az Euronews-zal közösen készítette.
2020. április 12. 7:33
„Nem mi vagyunk az urai ennek a világnak. De felelősek vagyunk érte” – tartja a járvány egyik fő tanulságának Korzenszky Richárd. A nap mint nap a tihanyi természetet szemlélő és ország, világ dolgain töprengő Richárd atya rámutat: „Bárcsak minél többen volnának, akik rádöbbennének arra, hogy ajándék az élet, a család, a közösség, a kultúra”. A tihanyi apátságot a rendszerváltás után újjáélesztő bencés szerzetessel beszélgettünk.
„Közösség, hagyomány, szabadság”
2019. augusztus 26. 11:30
Mi történik, ha Békés Mártont és Pető Pétert leültetjük egy valós közéleti vitára? Van még egy hely Magyarországon, ahol a Momentum és a kormányoldal értelmes disputát folytathat. Idén is ellátogattunk a jobboldali értelmiség legnagyobb hatású rendezvényére, a Tranzitra.
2018. december 6. 16:22
Megújul a tihanyi apátság és környezete 2020 őszére.
2018. november 13. 8:10
Lesz gardasütés, geo- és nordic walking túra, a tihanyi asszonykórus is fellép.
Balaton
2018. július 12. 8:58
Ilyen a napfelkelte a Balatonnál.
Mandiner.nemzedék
2018. június 5. 13:28
Mindenkinek a hétköznapi kisszerűségek fölé kell emelkednie. Bárcsak minél többen meg tudnák ezt tenni.
Mihályi Jeromos OSB
2018. március 11. 14:37
A 31 éves Mihályi Jeromost választotta meg perjellé a tihanyi bencés közösség Korzenszky Richárd lemondása után. A fiatal elöljáró szerint igenis van jövője és létjogosultsága a szerzetességnek korunkban is, mivel az emberek vágynak a közösségi lét pozitív példáira. Beszél Tihanyról, a szerzetesek életéről, a közösség fontosságáról is interjúnkban.
2018. február 17. 17:50
Korzenszky Richárd lemondott perjeli szolgálatáról, hogy a vezetést átadja a következő nemzedék képviselőjének – írta közleményében a Tihanyi Bencés Apátság. Korzenszky Richárdot Mihályi Jeromos váltja.
Tranzit
2017. augusztus 28. 19:56
Megrendezték a jobboldali fiatalokat tömörítő közösségeknek szervezett Tranzit konferenciát Tihanyban. Többek között téma volt a közel-keleti keresztényüldözés, az iszlám világ, a társadalmi nemek és a magyar sport is.
2017. július 8. 13:24
A nevezett 526 hajóból 395 ért érvényesen célba a Kékszalagon. Az utolsó hajó pénteken, éjfél előtt egy perccel futott be.
Mandiner.keresztény
2017. május 29. 18:05
Az élet nagy kérdései ugyanazok, bármennyire is megváltozzék körülöttünk a világ. Keresni a békét és továbbadni azt az embereknek, akik hozzánk jönnek.
Mandiner.keresztény
Élő közösség Tihanyban
2016. május 9. 9:10
Bizony lehet valaki magyar úgy, hogy nem keresztény; és európai úgy, hogy nem magyar – mondja a Mandinernek Korzenszky Richárd bencés szerzetes, tihanyi perjel. Korzenszky szerint nem jó az oktatás túlzott központosítása, viszont tárgyi tudásra és memoriterekre szükség van. A tihanyi perjel úgy látja: baj, hogy nincsenek társadalmi elvárások, normák, nincs különbség jó és rossz között; a vallásos ember értékrendje pedig igenis közügy. Interjúnk.
Mandiner.Balaton
2016. február 12. 11:17
Drónfelvétel készült a jeges Balatonon átkelő tihanyi kompról.
Mandiner.történelem
Talány és dilemma
2015. december 14. 8:15
Eddigi ismerteinkkel ellentétben valószínűleg nem III. Béla, hanem talán Könyves Kálmán és felesége földi maradványai vannak a Mátyás-templom egyik kápolnájában megcsodálható királysírban – írja a 24.hu

összesen: 77 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó