Szántódpuszta a környék dobogó szíve lehetne – a jó hír az, hogy az újjáéledése végre megkezdődött

Nyolcvanas évek, nagy tél, még nagyobb hó: ropog a lábunk alatt a törékeny fehérség, ahogy fölfelé lépdelünk a domboldalon, hogy a barokk kápolna mellől csússzunk le a környék legjobb szánkópályáján – csak a domb alatti liget fáit kéretik kikerülni. Így él az emlékeimben Szántódpuszta. 

De miért is jó és értékes helyszín ez a régi majorság? A neve talán dereng azon millióknak, akik az utóbbi hosszú évtizedekben eljutottak a Balatonhoz, annak is a déli partjára. A Tihannyal átellenben fekvő – a szántódpusztai kápolna és a tihanyi apátság tornyai szinte átintegetnek egymásnak az itt összeszűkülő tó vize fölött – épületegyüttes a magyar kulturális és épített örökség igazi tárháza. Egyfajta skanzen – ahol viszont minden az őseredeti helyén van, nem kellett ide átköltöztetni semmit. 

Szántódpuszta a hagyományos magyar pusztai élettér és építészet bemutatóhelye, ahol mintha megállt volna az idő valamikor a 19. század derekán. Bár a hetes országút zaja régóta behallatszik a lágy somogyi dombhajlatok közé, valójában az első épületek közé érve máris mintha időutazásba kerülnénk. Különösen így van ez a nyári szezonon kívül, ha szinte vagy teljesen egymagunk vagyunk, és a fehérre meszelt ódon épületek között átadjuk magunkat a régi idők hangulatának. Szántódpuszta ugyanis régi. Ezeréves. Már az első írott magyar nyelvemléket őrző, 1055-ös tihanyi apátsági alapítólevél is említi – épp az alapításkor adományozta András királyunk a bencés szerzeteseknek a birtokot. Ez pedig így maradt szinte egy ezredéven keresztül, leszámítva a történelmi kataklizmákat. 

Ilyen volt a török kor is, ami után a hosszú békeidőszak hajnalán, 1716-ban született újra feljegyzés Szántódpusztáról: „Ezen szántódi helynek elégséges szántóföldje, erdeje, rétje és szőlőhegye, azonkívül halastója is vagyon (a rév környékén), és egy kőház az apátursághoz tartozandó.” Ekkoriban Szabó Péter bíró, továbbá Mészáros Pál, Tóth István, Pocsai János, Komlódi Mihály és Borbély Tamás voltak családjaikkal a puszta lakói. Békeidőkben sem volt konfliktusoktól mentes a vidék: már 1714-ben megparancsolta Reyser Ámánd tihanyi apátúr, hogy Kőröshegy, Endréd, Kiliti és a többi környékbeli település lakói ne használják Szántód földjét, amely Tihany apátságának birtoka. 

1785-ban viszont Pálóczi Horváth Ádámnak, a nemesember ügyvéd-írónak adta a birtokot a királyi kincstár, aki felvilágosult nézetekkel felvértezve gazdálkodott jószágaival. Szántód és Füred között osztotta meg idejét, barátkozott a környékbeli birtokosokkal, nemesekkel, de eljárt a parasztok mulatságaira is. Büszkén írta, hogy mind Füredről, mind Szántódról rálát a túlparti házára. 

A ma látható épületegyüttes a 19. század folyamán létesült. 1842-ben húzták fel a bejáratnál álló, tipikus magyar, rusztikus klasszicista kúriát, a következő években a további gazdasági épületeket a lóistállótól a kukoricagóréig, majd pedig a borospincét. 

1857-ben így írt a Hölgyfutár című magazin a szántódi búcsúról: 

Az 1800-as évek végére igazi mintagazdasággá vált Szántódpuszta: főiskolát végzett gazdatiszt irányításával egész falunyi lakossága lett a majorságnak, lakott és dolgozott itt gépész, kovács, bognár, hajdú, kertész, csikós, kocsis, bivalyos és számos béres. Mint Szántódpusztán a történetet bemutató kiállításon olvashatjuk: sokaknak a születéstől a halálig az egész élete e pusztán pergett le. 

Sok más hazai mintagazdasághoz képest Szántód- puszta sorsa szerencsésen alakult a kommunizmus idején: 

ezek kulturális és műemléki értékét felismerve pedig már az ötvenes évek végétől a hely idegenforgalmi célú újjászületésén kezdtek el gondolkodni, majd dolgozni. Így a Kádár-kor végére a dél-balatoni tömegturizmus egyik helyszínévé vált Szántódpuszta. A rendszerváltozás után hosszú ideig Csipkerózsika-álmát aludta a birtok, mára viszont újra élet költözött a falai közé. A legtöbb épületet rendbe tették, történeti, méhészeti és babakiállítás, hétvégi kirakodóvásár, kovácsműhely, háztáji állatok kis farmja várja a látogatókat. Szántódpuszta még teljesebb újjáéledése már csak további források és akarat kérdése – remélhetőleg hosszú távon még inkább mintagazdaságot és élményekkel teli kirándulóhelyet találunk majd az évezredes múltú birtokon.

Nyitókép: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.