Tihanyi gondolat

2022. december 26. 07:34

A magyar jobboldal sikerét a közösségben való gondolkodás és cselekvés szavatolja.

2022. december 26. 07:34
null
Békés Márton
Békés Márton
Magyar Nemzet

„A huzamos időn keresztül végzett felépülési munka végén a pecsétet a 2010-es kormányprogram (Nemzeti együttműködés programja) és az alaptörvény hatályba lépése jelentette. A folytatás szintén számba vehető, kezdve a békemenet 2012-es meghirdetésével.

A hosszú távú győzelem stratégiájának tehát az bizonyult, hogy „egy a tábor, egy a zászló”. Ahhoz, hogy a jobboldal legyen a magyar politika gravitációs centruma, a szellemi origó rögzítése is kellett. A polgári köröket meghirdető Dísz téri beszédben hangzott el, hogy „erőnk csak akkor valódi erő, ha képesek vagyunk megteremteni és megszervezni a polgári Magyarország nyilvánosságát”. A jobboldali sajtóflotta vezérhajói (Magyar Demokrata, Magyar Nemzet, Hír TV) ma is e politikai közösség – s rajta keresztül az egész magyar nemzet – szolgálatában állnak.

Ugyancsak 2002-ben történt a Terror Háza Múzeum alapítása és Lánczi András Konzervatív kiáltványának megjelenése, előbbi közvetlenül a választás előtt, utóbbi nem sokkal utána. A 2006-ban alapított Kommentár folyóirat és a 2009-ben útjára indított Tranzit rendezvénysorozat már az ellenzéki időkben való felkészülési munka része volt. Előbbi 2018. tavaszi megújulása óta a nemzeti-konzervatív szellemiség negyedéves lapja, szoros együttműködésben a Tranzittal. Utóbbi nyári fesztiváljának, amely az elmúlt években Magyarország közéleti évadnyitójává vált, öt éve Tihany ad helyet. 

A Tranzit közvetlen felmenői között találjuk a Fidelitast és az 1999–2006 közötti kőszegi Fesztivál a határon programsorozatot; konferenciáit és nagyrendezvényeit pedig kezdettől fogva a „közösségek közösségeként” szervezi. 

Tihanyban hangzott el 2017 augusztusában jelen sorok szerzőjének jegyzeteiből a Tihanyi tézisek öt pontja, amelyek úgy szóltak, hogy alkossunk saját kánont, használjuk a magunk szótárát, aztán olvassuk, idézzük és bátorítsuk egymást, továbbá használjuk meglévő kulturális struktúráinkat, végezetül a szellem emberei támogassák a cselekvés embereit.

A felsorolt szellemi-szervezeti előzmények mindegyike hozzájárult ahhoz, hogy a rendszerváltoztatás utáni három évtizedben összetartó és bővülő politikai közösség (szélesen megyünk) a nemzeti oldalon szerveződjék meg. Ezt a magánérdekeken túli közös célok tartják egybe, jóval a társadalmi-gazdasági horizont fölé emelkedő történelmi hivatással ruházva föl hordozóját. A magyar jobboldal sikerét a közösségben való gondolkodás és cselekvés szavatolja.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ChatBot
2022. december 26. 19:46
A magyar jobboldal sikerét a kritikus gondolkodás hiánya és a vakhitalapú robotcselekvés szavatolja.
piszokalfréd
2022. december 26. 16:36
Kedves kormánypárti honfitársaim! Egy kérdésre válaszoljatok, legyetek szívesek: Ti tudjátok, hogy mire költi az állam az adóforintjaitokat? Úgy értem, hogy azok közül a fladatok közül, amit az államnak kutya kötelessége (lenne) magas színvonalon és mindenki számára elérhetően, hosszútávra tervezve működtetni, melyeket sikerült eddig véghez vinnie?
Pelso j.
2022. december 26. 12:39
" közösségben való gondolkodás " Valóban, mármint saját közösségben, nem az országéban. Meg kreált közösségben, amikor a szellemi és morális proliknak azt mondtátok, hogy ők holnaptól polgárok, mert csak.
szürkeSzarvas
2022. december 26. 11:24
Tovább kell menni az (nem a lenini) úton. Idén bebizonyosodott-a moslékosok mögötti gyűlöletbiboldók 50%+1-el is mindent felforgatnának -az Eu csak annyit nyilatkozna--"csak a demokráciát állitják vissza"-usai deep.state feketepénzzel es pol.támogatással. A Békési tipusának tisztelet,és elszántság.Mi idősebbek lassan kihalunk..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!