Tarsoly Csaba

2019. november 19. 13:24
Ez az első ítélet a négy éve húzódó ügyben – ami nem jogerősen, de – kimondja a volt cégvezető felelősségét.
Házi őrizet
2017. április 4. 23:24
A 250 milliárd forintot eltüntető Quaestor egykori vezérét, az ügyben folyó per elsőrendű vádlottját kedden délután kiengedték az előzetesből: házi őrizetbe került.
Mandiner.jog
Per
2017. március 27. 13:22
Elutasították Tarsoly Csaba volt Quaestor-vezér keresetét, amit a Magyar Nemzeti Bank ellen – írja a Magyar Nemzet.
2017. március 1. 10:15
A fekete könyvelést egyértelműen bizonyító eszközt nyújtott be a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügyben – közölte a fővárosi főügyész szerdán. Az elektronikus számlakövtő rendszer a Queastor csoport pénzmozgását mutatja.
2017. február 22. 7:37
Míg Orbán Viktor Brüsszellel hadakozott azért, hogy ne kelljen egy-két ezer menekültet befogadni, addig a letelepedési kötvénnyel és a moszkvai vízumgyárral az uniós „kérés” hússzorosát sikerült abszolválni.
2017. február 1. 14:52
Tarsoly Csaba fővádlott nemes egyszerűséggel kitiltatta az általa indított „mellékper” tárgyalásáról a nyilvánosságot.
2016. november 30. 7:29
Szóval, javában folyik az amerikaiak játszmája és támadássorozata a magyar kormány ellen, amelyben kötésig benne állnak az amerikai hatóságok és az amerikai titkosszolgálat, amikor ez a bizonyos Pharaon vízumot kér a Magyarországtól.
Mandiner.jog
Borbiró magyaráz az MNB-seknek
2016. november 28. 15:27
Miközben párhuzamosan zajlik a büntetőper a Quaestor-csalássorozat miatt, Tarsoly Csabát személyesen is megbírságolta húszmillióra az MNB. Tarsoly ezzel nem ért egyet, úgyhogy beperelte a jegybankot. Ügyvédje a tárgyaláson először elmondta, hogy nem is léteznek fiktív kötvények, egyúttal viszont próbálta Májer Zsoltra, a Quaestor másik vezetőjére kenni az egész dolgot. Azt is kérte: várják meg a bírságolással, míg lezárul a büntetőeljárás és kiderül, hogy hová tűnt a pénz. Hiába kérte. Tudósításunk.
2016. november 24. 18:43
Az LMP szerint, bár nem tudható, hogy a Quaestor volt tulajdonosának szavaiból mennyi igaz, de politikai védelem nélkül nem maradhatott volna ennyi ideig a pályán, ezért fel kell tárni, kik voltak Tarsoly Csaba politikai támogatói.
2016. november 24. 14:37
Visszautasította Tarsoly Csaba egykori Quaestor-vezér Magyar Narancsnak tett állításait a Magyar Nemzeti Bank, egyben feljelentés tesz a bróker ellen rágalmazás és becsületsértés miatt.
2016. november 23. 13:06
A Buddha Bárban volt egy nagy ebéd, ahol bemutattak neki és a titkárának, aztán én is meghívtam őket ebédelni. Utána megjelentek az irodámban a befektetők, és elmondták, hogy beszállnának a Duna City fejlesztésébe. Interjú.
2016. október 19. 14:59
Hadházy Ákos arról kérdezte Polt Pétert, hogy a Quaestor-ügy kapcsán az ügyészség miért nem vizsgálja a felügyeletek felelősségét, hova tűnt a Tarsoly által kivett 1,2 milliárd forint, és miért nem hallgatták meg Tarsoly titkárát, aki Polt Péter lányának barátja.
2016. október 18. 13:22
Oknyomozó cikksorozatba kezdett a 444, hogy felderítsék, hogyan tudott a Tarsoly Csaba alapította Quaestor 210 milliárdos kárt maga után hagyni. A cikkből kiderül: a Quaestor második embere 1999 óta rendszeresen gyalázta a tulajdonost a cég belső levelezésében.
2016. október 14. 7:18
Egyszer talán megtudjuk: a Wall Street farkasát, Jordan Belfortot is megszégyenítő csalássorozatot mennyire segítette elő, hogy Tarsoly Csaba jó kapcsolatokat ápolt a vezető kormányzati politikusokkal.
2016. július 14. 21:32
Mivel bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények esetén reálisan fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, ezért indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartása – ezzel érvelt a bíró amellett, hogy miért marad előzetes letartóztatásban Tarsoly Csaba. A végzés ellen a vádlott és védője fellebbezett.
2016. május 30. 12:53
Szakács László szocialista politikus szerint amíg nem rendezik a Quaestor- és az MNB-alapítványok ügyét, addig nem lehet helyreállítani a közbizalmat az ügyészség iránt. Mivel viszont az alapítványok közül háromban is felügyelőbizottsági tag Polt Péter felesége, ezért a legfőbb ügyésznek távoznia kellene posztjáról.
Mandiner.jog
Brókerügy
2016. május 27. 10:11
Majdnem elúszott a Quaestor-ügy, mert a Fővárosi Törvényszék hiányosnak találta a vádiratot. A Fővárosi Főügyészség most ezer oldallal bővítette az eddig 1548 oldalas vádiratot. Ibolya Tibor főügyész szerint a Fővárosi Főügyészség „a jogszabályi előírások és technikai lehetőségek keretein belül eleget tett”.
Alapítványok
2016. május 13. 12:57
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az MSZP, hogy kivizsgálja a Matolcsy György nevéhez köthető, törvényesített korrupciónak minősített jegybanki ügyleteket – nyilatkozta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján.

összesen: 128 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 következő utolsó