A magdeburgi terrorra reagált az időközi választás fideszes jelöltje – tudják, ő az, aki ellen Magyar Péter nem mert elindulni
Csibi Krisztina szerint épp az ilyen tragédiák elkerüléséért indult el a választáson.
Az LMP szerint, bár nem tudható, hogy a Quaestor volt tulajdonosának szavaiból mennyi igaz, de politikai védelem nélkül nem maradhatott volna ennyi ideig a pályán, ezért fel kell tárni, kik voltak Tarsoly Csaba politikai támogatói.
Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezetője csütörtökön közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben arra hívta fel a figyelmet: Tarsoly Csaba a Magyar Narancsnak azt mondta, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közvetített közte és a Gaith Pharaon nevű „gyanús, körözött személy” között üzleti ügyekben.
Az LMP politikus közölte: politikai védelem nélkül Tarsoly Csaba 10 milliós cége nem adhatott volna ki 350 milliárdnyi kötvényt, és nem kapott volna kormányzati megrendeléseket. Az LMP ezért követeli az üzelmek hátterének felderítését, ám ezt a Fidesz a parlamentben is folyamatosan akadályozza, legutóbb hétfőn szavazta le a parlament igazságügyi bizottságában a vizsgálat kezdeményezését. Ennek oka szerintük az, hogy „takargatni akarják a 200 milliárdos csalás kormányzati támogatóit”. (MTI)