Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna Borókai Gábor: semmiben sem hasonlít Orbán Viktorra Magyar Péter (VIDEÓ)

„Én nem emlékszem arra, hogy Orbán Viktor bármikor lehallgatta volna a feleségét” – mondta a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár.




„Én nem emlékszem arra, hogy Orbán Viktor bármikor lehallgatta volna a feleségét” – mondta a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár.


Nagy János koordinátor a Magyar Nemzet érdeklődésére elárulta, hogy már a bűvös 60 ezret is meghaladta a digitális polgári körök tagjainak száma. közben pedig gőzerővel készülnek az őszre, szeptember végén több ezer embert várnak az első nagy találkozóra.


Orbán Viktor felhívása után kevesebb mint egy hét alatt ötvenezernél is többen csatlakoztak a digitális polgári körökhöz. A kezdeményezés célja, hogy a tagok közösen alakítsák ki a magyarság „nemzeti algoritmusát”, és a digitális világban megvédjék kultúráját és identitását.


A jogtudós már négy éve is alkotmányellenes megoldásokat javasolt az akkori ellenzéknek, most a köztársasági elnököt vette célba.


Nagy János szerint Fleck Zoltán véleménye ilyen esetben csak hergelésre és uszításra alkalmas.


Nagy János államtitkár a Mandinernek azt mondta, létrejönnek majd más, földrajzi vagy szakmai alapon működő digitális polgári körök is. Eddig már több mint 900 ilyen jellegű kérelem érkezett be.


Nagy János felidézte, mivel kampányolt a Tisza-vezér.


„Ez az európai liberálisok demokráciája 2025-ben” – mutatott rá az államtitkár.


Kubatov Gábor alelnök szerint a cél továbbra sem változott: Magyarországot egy békés, biztonságos és szerethető országgá tenni, és megőrizni a nemzet szuverenitását.


A kanca egy délholland városka szafariparkjában született 2008-ban, de 2010 óta a budapesti állatkert az otthona, ahol több csikója is született.

A Magyar Narancs ezúttal arról írt, Nagy János szigetszentmiklósi polgármester nem cáfolta, hogy megütött egy helyi lakost az adventi vásárban, azonban megkérdőjelezte az erről készült térfigyelő kamerás felvétel létezését. A lap közölt egy képkockát a történtekről.

Úgy fogalmazott: a kultúrát nem őrizni kell, mert az nem rab, nem ápolni, mert nem beteg, hanem mindenekelőtt élni, csinálni kell. Ez különösen így van akkor, ha a kultúra keresztény és magyar.


Magyar Narancs: Nagy János az első adventi gyertyagyújtás estéjén ütötte meg az őt leköpő helyi lakost, akit nem sokkal utána a házánál ismeretlenek megvertek. A szigetszentmiklósi polgármester korábban „álhírnek” minősítette a városban már napok óta terjedő történetet. Nagy János ismeretlen tettes ellen feljelentést is tett.


A szerbiai Soros-szervezetek tömegverekedésbe taszították a belgrádi parlament ülését.


Régóta húzódó vitákat sikerült lezárni Szigetszentmiklóson.


Polgármesteri szabadság megváltása címen.


Látván a nemzetközi fejleményeket, illetve az amerikai elnökválasztás egyértelmű eredményét a miniszterelnöknek ismét igaza lett.


Se szmsz, se alpolgármester, de még szakbizottságok sincsenek Szigetszentmiklóson.

Nagy János egy fóti egyesülettel akar újra városvezető lenni, pécelieket is támogatva. A szigetszentmiklósi ellenzéki polgármestert sokan nem értik.
Eközben Szigetszentmiklós köztisztviselői politizálni kezdtek.