Lett miniszterelnök a Mandinernek: Európának fel kell készülnie a budapesti csúcsra (VIDEÓ)

A kormányfő végig csak Ukrajna érdekeiről beszélt, az Európai Unióéról nem.


A kormányfő végig csak Ukrajna érdekeiről beszélt, az Európai Unióéról nem.


Az érintettek október 13-ig kaptak haladékot az önként való távozásra.


A szövetség szerint Oroszország jobban teszi, ha felhagy a provokációkkal.


Visszahozták a sorkatonaságot, fejlesztették a fegyverzetet és új kiképző központot építettek Lettországban.


A lett külügyminiszter szerint van jogi lehetőség Magyarország megkerülésére az Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásainak megkezdésében – de egyelőre mindenki az egyhangúságban bízik.


Megegyezést kötöttek, hogy közös terveket dolgoznak ki.


Közös nyilatkozatban sürgetik az ukránok csatlakozását.


Szerintük fontos tudni, hogy a kémek attól kémek, hogy nem tudni róluk, hogy kémek.


Magyarország több tagállammal együtt kérelmezte a költségvetési mozgástér biztosítását a védelmi kiadások növelése érdekében.


Elképesztő mennyiségű drónt kapnak az ukránok.


Jöhetnek a taposóaknák.


Lettországban is lecsapott volna az akkor még fiatalkorú Ikea-gyújtogató, most itt a nagy leleplezés.


Trump kongresszusi beszédét tartják fordulópontnak a szlovénok.


A fehérorosz és orosz határok mentén megerősítenék Európa keleti féltekének védelmét.


A lett külügyminiszter tudni véli, mik lehetnek ezek a célok.


Edgars Rinkēvičs szerint most van itt a megfelelő pillanat arra hogy még több erőforrást adjunk oda Ukrajnának.


A balti államok befejezték az évtizedek óta tartó függetlenedési folyamatot: mostantól az Európai Unió energiahálózatának részei.


Az államok áramellátása egészen mostanáig Oroszországtól függött.


Azonnal beszédet tartott a svéd miniszterelnök.


A Lettország és Svédország közötti optikai kábel megrongálódott.
