Grúzia

2023. május 21. 7:29
Férjével együtt menekülhettek el, állítólag most Szaúd-Arábiában vannak.
2023. március 11. 20:55
Cserébe csak jól kell viselkednie a civilekkel és befejeznie a csencselést az oroszokkal.
2023. március 10. 16:40
Szerinte a civil szervezetekről szóló törvény „csak csak ürügy volt arra, hogy megkíséreljék a kormány erőszakos leváltását”.
2023. március 10. 11:29
Nagyjából így működik a progresszív (inkább agresszív) demokrácia Európa-szerte.
2023. március 9. 14:31
Könnygáz és gumibot után – a napokig tartó tiltakozások végül elérték céljukat, nem lesz orosz mintájú ügynöktörvény, nem lesz listázás.
2023. március 7. 22:32
Könnygázt vetett be kedden a georgiai (grúz) rendőrség a tbiliszi parlament épületénél tüntetők ellen, akik a külföldi ügynökökről szóló törvény első olvasatban történt elfogadása miatt tiltakoztak.
2023. március 7. 21:39
Kedd este több tízezer ember vonult tüntetni a grúz parlament elé.
2023. február 19. 10:07
Nincs ellentmondás, mert most is egyértelműen kimondta, hogy Ukrajnának joga van védekezni.
2023. február 3. 17:02
Minden háború más, de a különbségek és adott jellegzetességek ismeretében mégis sokat lehet tanulni a korábbi esetekből.
2022. november 28. 18:29
Hatalmas karriert fut be a YouTube-on a „Tavaszi szél vizet áraszt” kaukázusi kiadása. Az együttes nemrég hazánkban is koncertezett.
2022. október 3. 7:38
Tömött sorokban menekülnek a hadkötelesek.
2022. augusztus 8. 10:25
A korábbi orosz elnök szerint a NATO és az EU célja az, hogy elpusztítsák Oroszországot.
2022. augusztus 4. 6:04
Az oroszok azt állítják, hogy a volt orosz elnök közösségi oldalát feltörték.
2022. július 31. 9:00
Gyóni Gábor szerint az oroszok mindig is „ez az enyém, ez a tiéd” alapon próbálták felosztani az értékes zónákat. Ezúttal Hruscsovtól Putyinig zongorázunk végig az orosz történelmen.
Mandiner.makronóm
Makronóm: grúz tagjelölti státusz
2022. július 30. 14:41
Június 23-án az Európai Unió elutasította Grúzia kérelmét a tagjelölti státuszra, szemben Ukrajnával és Moldovával. Magyarország üdvözölte Ukrajna és Moldova tagjelölti státuszát, hiszen elkötelezett az Európai Unió bővítése mellett, amit mutat, hogy hazánk számtalanszor felhívta a figyelmet a Nyugat-Balkán jövőbeni esetleges csatlakozására. Magyar szempontból a szerb csatlakozás különösen lényeges az ott élő kisebbségek végett.
2022. június 28. 5:40
A Balkánba kódolva vannak a konfliktusok – hangzott el a térség geopolitikai helyzetét értékelő konferencián Salföldön szombaton, amin a térség országainak súlyát és viszonyait, valamint a nagyhatalmi játszmákat és a magyar érdekeket is elemezték.
2022. május 11. 21:24
Az idei év első harmadában 820 ezer külföldi látogató érkezett a kaukázusi országba, főleg Oroszországból és Belaruszból, többségük nem turisztikai céllal.
Mandiner.makronóm
2022. március 22. 23:03
A Statista által készített friss felmérésben az európai országok polgárai sokkal inkább a nemzetközi szervezetekre hagynák Ukrajna megvédést, mint a saját országukra.

összesen: 137 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 következő utolsó