A grúzok elkerülték az ukránok tragédiáját

„Az örmény-azeri konfliktus legújabb fejezete nemrég zárult, de Csecsenföld és Dagesztán sem a műemlékeivel vált ismerté. Ezért is meglepő és örvendetes, hogy Grúzia (az MTA szerint ez a hivatalos magyar neve) vagy másképp Georgia másfél évtizede békében él, és egyes »jóakarói« ellenére sem hajlandó belesodródni az orosz-ukrán háborúba. 

Az abház, grúz, oszét és orosz nép történelmi kapcsolódásait reménytelen lenne röviden felvázolni. Annyi bizonyos, hogy amikor a Szovjetunió széthullásával Grúzia kiszakadt belőle, az abház és dél-oszét régiók Grúziától váltak le, és ehhez Oroszország személyében nagy patrónust nyertek. Háborúk és tűzszünetek követték egymást, aztán 2008-ban az oroszok fegyveresen is beavatkoztak a két kis régió oldalán.

A grúzok – helyesen – elvben azóta sem fogadják el Abházia és Dél-Oszétia elszakadását, és fenntartják igényüket a majdani uniós és NATO-tagságra. De várnak a jobb időkre, és nem lépnek háborúba olyanok kedvéért, akik biztatást és fegyvert talán igen, de meghalni kész katonákat nem adnának a segítségükre.

Az ország nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, amelyek a három és fél milliós kis nemzet számára bizonyosan nagyobb károkat okoztak volna, mint Moszkvának. Helyreállt a légi közlekedés Oroszországgal, amelynek sajátos módon a Putyin rendszeréből politikai okokból kivándorlók is a nyertesei lettek. Az ország újból exportálhat grúz bort Oroszországba, aminek fogyasztása többé-kevésbé az orosz identitás része. A grúz GDP 2022-ben több mint tíz százalékkal növekedett, és egyre több a külföldi befektetés.

Nem meglepő módon Kína is megjelent a színen, stratégiai partnerséget kötött az országgal, és mára Örményország és Oroszország után Grúzia vált a harmadik legnagyobb kereskedelmi partnerévé. Grúzia fontos láncszeme lehet az Irán és a Közel-Kelet fele vezető Transz-Kaszpi közlekedési útvonalnak, amely jórészt kínai projekt. A Kaszpi-tenger jelentősége amúgy is felértékelődik, az orosz oldalon fekvő Asztrahány kikötőjét részben iráni pénzekből fejlesztik, és a Volga-Don-csatorna korszerűsítésével alternatív vízi út nyílik a Fekete-tengerre.

Volt idő, amikor az Európai Unió nem fegyvert, hanem békét szállított. Rá tudta venni Oroszországot csapatai kivonására, valamint arra, hogy ne avatkozzon be az ország belső életébe. Szaakasvili a kudarc után még öt évig hivatalban maradt. Elnöksége második felében egyre inkább autoriter vezető lett, politikai ellenfeleit bebörtönözte, megkínoztatta, legalább egy gyilkosságért is felelős. Bukása után Ukrajnába távozott, ottani kalandja után visszatért hazájába, de csak a börtönig, és egy klinikáig jutott el, legalábbis labilis elmeállapottal. Egykori nyugati támogatói nem sokat tesznek érte, a geopolitikai játszmában már új szereplőknek osztják a lapokat. Példája mások számára is tanulságos lehet.”

***

Nyitókép: Kay Nietfeld/picture alliance via Getty Images