EP-választás

2023. február 4. 20:49
Donáth Anna a hivatalos pártelnök jelenlétében és őt megalázva tartott olyan "jövőértékelő" beszédet a Momentum kongresszusán, mintha ő volna a párt első számú elnöke és az ország reménysége.
2023. január 24. 13:48
A Jobbik és a Párbeszéd alaposan beolvasott a Demokratikus Koalíciónak – Tordaiék kannibalizmussal vádolták meg őket –, a momentumos Donáth Anna pedig Dobrev Klárának lett a komoly kihívója.
2022. október 4. 8:53
Ugyanakkor az EP-mandátumának visszaadására nincs esély, pedig ezt Tóth Bertalan távozó társelnök egyenesen erkölcsi kérdésnek tartja.
2022. augusztus 11. 18:37
Márki-Zay szerint „esélyes, hogy lesz egy nem tolvaj konzervatív párt”.
2022. július 11. 18:00
Az amúgy is legitimációs deficittel küzdő, új társelnökökkel felálló kispárt számára a politikai túlélés lesz a tét az EP-választáson. Az országosan kevéssé ismert Szabó Rebekának és a hangos akcióiról elhíresült Tordai Bencének most úgy kell 2024 tavaszáig öt százalék fölé tornásznia a Párbeszéd támogatottságát, hogy közben Karácsony Gergely megítélése is igen gyenge az egyébként gyászmunkától terhelt ellenzéki térfélen és Gyurcsány Ferenc is kevesebb pártot látna szívesen a Fidesszel szemben.
2022. július 6. 6:51
A Fidesz frakcióvezetője beszélt az EP-választás és az önkormányzati választás közös időpontjáról.
2022. június 17. 11:42
Ha nincs domináns világlátása, története az ellenzéknek, akkor lehetetlen politikai sikert elérnie.
2022. május 20. 11:21
A magyar miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Tom Van Griekent, a belgiumi Flamand Érdek párt elnökét.
2022. április 19. 7:25
Van egy európai kitekintésben is kiválóan alkalmas listavezetőnk, Jávor Benedek személyében. Interjú.
2021. május 27. 7:01
Az európai Magyarország eszményét nem lehet kitörölni a magyar szívekből.
2020. június 15. 16:33
A Momentum most egy országos középpárt, erre építünk tovább. Interjú.
2020. május 26. 8:25
Egy éve vált a Momentum Magyarország három legerősebb pártjának egyikévé.
2019. október 30. 22:42
Az EP-választás sokkja után a jövő februári szlovákiai parlamenti választáson indítandó esetleges közös listáról tárgyalnak a felvidéki magyar pártok. Megvizsgáltuk az idáig vezető folyamatokat és az új együttműködés esélyeit.
A főváros mélyén
2019. augusztus 17. 16:15
A DK minden korábbi megegyezést felrúgva elérte, hogy Erzsébetvárosban polgármesterjelöltjük, Niedermüller Péter mögé álljanak be az ellenzéki pártok – mondja lapunknak az LMP-ből a közelmúltban kilépett Moldován László, aki immár függetlenként szintén elindul a tisztségért. Moldován tévútnak tartja, hogy a kerületekben élő emberek helyett pártkatonákat indítanak. A politikus arról is beszélt, hogyan tenné zöldebbé kerületét, és miért nem ért egyet Puzsérral a bulinegyed ügyében.
2019. július 26. 16:52
Az EP-választáson a markáns, jobboldali, kereszténydemokrata pártok szerepeltek a legjobban – állapította meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy tusványosi kerekasztal-beszélgetésen.
2019. július 20. 12:52
A magyar piac megnyitása hasznot hozott a nyugati cégeknek, de Magyarország előtt megnyílt az egész európai piac, és ebből mi jobban profitáltunk, mint ők belőlünk.
2019. július 14. 9:41
A Momentum ténykedését sajnos nem tudom másként illetni, illetve jellemezni, mint a nemzetellenes szóval.
2019. július 12. 9:26
A kormánypártok ne legyenek se elnézők, se megértők, se úriemberek. Ezekkel szemben ilyesmire nincsen lehetőség!

összesen: 509 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó